Minden, amit a céges információk védelméről tudni kell

Március 12-én zajlott le a Modern Vállalkozások Programja Vállalkozz Digitálisan! napja, melynek célja az volt, hogy felhívja a vállalkozások figyelmét a céges információk védelmének fontosságára. A program keretében 6 informatikai és pénzügyi területen működő vállalkozásnak nyílt lehetősége bemutatkozni. Dr. Tráserné Oláh Zsuzsanna, kamaránk titkára köszöntőjét követően Takács Károly IKT tanácsadó ismertette a GINOP-3.2.1 projekt céljait és eddig elért eredményeit. A program bemutatását követően Borbély Antal IBIR auditor, a Certop Kft. szakértője összefoglalót tartott arról, hogy vállalkozások működésük során, mely területeken kell az információbiztonsággal foglalkozniuk, melyek azok a veszélyek, amelyekre érdemes felkészülni. Az első előadásban felvetett problémákra Bardócz Gyula, a PC Trade Systems Kft. szakértője mutatott be megoldási javaslatokat, melyek nem feltétlenül járnak költséges fejlesztésekkel. Arra is hozott példákat, hogy milyen következményekkel járhat, ha egy vállalkozás nem törődik az információbiztonsággal. Ezt követően Soós Péter, a Sopeti Bt. vezetője prezentációjában a céges honlapokkal, webáruházakkal kapcsolatos információbiztonsági tudnivalókról beszélt. Kitért arra is, hogy egy honlap hogyan tud megfelelni a GDPR, vagyis az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete előírásainak. A sort Csáki Attila technológiai blogger (www.digitalisjelen.blog.hu) zárta. Ő egy másik területhez, az elektronikus levelzéshez kapcsolódó fenyegetésekre hívta fel a figyelmet. Elmondta, hogy e-maileken keresztül az internetes bűnözök milyen adatokat tudnak megszerezni, és hogyan védekezhetünk ellenük. Az elhangzott előadások anyaga letölthető a www.csmkik.hu oldalról.
Szerző: Lászlóné Tanács Edina
2019.03.13.