Júliustól indul az online számlázás

2018. július 1-től élesben indul az online számlázás,  az átállásra több mint egy éves felkészülési idő áll rendelkezésre,  amelyhez az adóhivatal minden segítséget megad. Már elérhető a vonatkozó miniszteri rendeletmódosítás tervezete és a jellemzően a számlázó szoftver fejlesztőknek szóló, informatikai részleteket pontosan meghatározó leírások is. Az NGM rendelet tervezetével együtt a számlázó programok adatszolgáltatásához szükséges technikai specifikáció, valamint egyéb műszaki leírások is elérhetőek. Ezek a fejlesztőket segítik, hiszen a számla kiállítójánál az adatszolgáltatást a program automatikusan végzi, az a vállalkozóknak semmilyen plusz munkát nem jelent. Az NGM rendelet a közösségi szabályok alapján a kötelező három hónapos notifikációs eljárást követően kerülhet kihirdetésre, mely a vállalkozók számára egyúttal felkészülési időt is jelent. A kormány - a 2017. július 1-ei indulással - a kötelező három hónapos felkészülésnél is jóval hosszabb időt biztosít a vállalkozásoknak és a szoftver fejlesztőknek, hogy az új szabályoknak meg tudjanak felelni. Az online számlázás nemcsak a gazdaság fehérítésére alkalmas, hanem jelentősen csökkenti a vállalkozások adminisztrációs terheit is, így pl. számlakiállítói oldalról kiváltja a belföldi összesítő jelentést. Sőt a gazdálkodók a NAV egy újabb szolgáltatását is igénybevehetik majd: lekérdezhetik az összes, adatszolgáltatással érintett számlájukat, így például partnereik számláit is megnézhetik, persze csak azokat, amelyeknél ők voltak a vevők/számlacímzettek. Azokról az adóalanyok közötti ügyleteket kísérő számlákról kell július 1-jétől a számlázó programoknak online adatot küldeniük az adóhivatal felé, amelyekben az áthárított általános forgalmi adó összege legalább 100 ezer forint. A kézi számla adatait is továbbítani kell, amelynek rögzítésére egy webfelület szolgál majd: ha az áfa összege eléri vagy meghaladja a félmillió forintot, legkésőbb a kiállítás utáni napon, ha félmilliónál kevesebb a számlában szereplő áfa, akkor pedig legkésőbb a kiállítást követő ötödik napon kell rögzítenie ezeket az adatokat az adózónak. Az Európai Bizottság tanulmánya szerint fele akkora volt 2015-ben az adóelkerülés hazánkban, mint a régió országaiban. Amíg Magyarországon az adórés 13,7%, addig a régiós átlag 25,5%. Az online számlázás bevezetésével 2018-ra akár 10% alá is csökkenhet hazánkban az adóelkerülés mértéke. A gazdasági tárca rendelettervezete - amely pontosan meghatározza az adatszolgáltatások menetét, a sikeres és hibás beküldés esetén érkező visszaigazolást, az esetleges hiba elhárítása utáni pótlást, valamint az üzemszünet és üzemzavar esetén alkalmazandó eljárást – , valamint az online adatszolgáltatáshoz szükséges egyéb műszaki leírások ITT érhetőek el. Az online számlázással kapcsolatban a NAV honlapján, a www.nav.gov.hu oldalon minden fontos információ megtalálható. Forrás: Nemzetgazdasági Minisztérium - 2018. január 17.
Szerző: Piti Enikő
2018.01.29.