Így reagáltak a vállalkozások a béremelésekre

Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete 2017 áprilisában végzett vállalati konjunktúravizsgálatához kapcsolódóan a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének következményeiről is megkérdezték a válaszadókat.  Az elemzésben – több mint 3200 vállalatvezető válaszai alapján – azt vizsgálták, hogy a hazai vállalkozások milyen lépéseket tettek, illetve terveznek tenni 2017-ben a minimálbér, illetve a szakképzetteknek járó garantált bérminimum 2017 januári emelésével összefüggésben. Nyolc lépés megtételét, illetve 2017-es esedékességét vizsgálták: (1) a bérfeszültségek elkerülése érdekében a minimálbér felett keresők bérét is emelik; (2) a tervezett létszámfelvétel elmarad; (3) elbocsátásokat hajtanak végre; (4) elhalasztják a tervezett beruházásokat; (5) módosítják a béremelésben érintett dolgozók munkakörét, feladatait; (6) részmunkaidős foglalkoztatássá alakítják az érintett dolgozók foglalkoztatását; (7) csökkentik az érintett dolgozók béren kívüli juttatásait; (8) csökkentik a mozgó béreket (jutalmak, célprémiumok). Az eredmények szerint a leginkább jellemző reakció a béremelésre a tervezett létszámfelvétel elhalasztása (29%), a minimum felett keresők bérének emelése (26%) – a bérfeszültségek elkerülése érdekében –, illetve a tervezett beruházások elhalasztása (24%). A béremelés hatására minden ötödik cég módosítja üzleti stratégiáját: elnapolja a korábban tervezett létszámfelvételt vagy beruházást. A cégek ötöde a mozgó bérek (pl. jutalmak) csökkentése mellett döntött. Nagyjából minden tizedik vállalkozás módosítja a béremelésben érintett dolgozók munkakörét, feladatait, részmunkaidős foglalkoztatásba helyezi át őket, csökkenti egyéb juttatásaikat vagy elbocsátásokat hajt végre. A vállalati háttérjellemzők vizsgálata azt mutatja, hogy a fenti reakciók leginkább a mikrovállalkozások, a gazdasági szolgáltatások területén tevékenykedők, a tisztán magyar tulajdonban álló, illetve a nem exportáló cégek körében gyakoribbak. Az elemzés teljes terjedelemben megtekinthető a www.gvi.hu honlapon.
Szerző: CSMKIK
2017.07.12.