Felkészültek a képzőhely-ellenőrök

Tovább bővült a képzőhelyek ellenőrzésébe ténylegesen is bekapcsolódó, illetve felkészültségük alapján bevonható kamarai szakértők létszáma. Ennek legnagyobb előnye, hogy a gyakorlati képzőhelyek szakmai alkalmasságának megítélése, a kamarai nyilvántartási feladatok ellátása időben és minőségben is megfelelhet a jogszabályi előírásoknak. A fenti célok megvalósítása érdekében kamaránk májusban ingyenes szakmai felkészítést szervezett a gyakorlati képzőhelyek ellenőrzését végző kamarai szakértők számára. A 6 alkalmas, kidolgozott szakmai tananyag alapján történő felkészítő tanfolyamon 80 fő vett részt az ellenőri tanúsítvánnyal még nem rendelkező, illetve a három évnél régebben vizsgázott ellenőrzésben részt vevő szakértők közül. A tanfolyam szóbeli vizsgával zárult, melynek eredményeként 73 szakértő vehette át a gyakorlati képzőhelyek ellenőrzésére feljogosító tanúsítványát, s egyúttal felvételre kerültek az országos kamarai ellenőri szakértői névjegyzékbe. A projekt a Nemzetgazdasági Minisztérium finanszírozásában valósul meg a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprésze terhére, a támogatási szerződés száma: NFA-KANGM/1/2016/TK/06.
Szerző: Hesz Tibor
2017.07.13.