Hírek - Összes hír

Beruházni a kutatásba és az innovációba nem jelent mást, mint beruházni Európa jövőjébe. A kutatás és az innováció lehetővé teszi, hogy az EU-országok meg tudják állni a helyüket a globális versenyben úgy, hogy közben megőrizhessék egyedülálló társadalmi modelljüket. Emberek millióinak életét teszi jobbá a kon [...]

2018.05.18.

Tizenöt évet kellett várni arra, hogy az EU külön csúcstalálkozót szervezzen a Nyugat-Balkán hat országának vezetőivel, ám egyesek egyenesen visszalépésnek tekintik azt, hogy a tagsági helyett az Unió részéről mindössze a térség európai perspektívájának újramegerősítésére futja majd csütörtökön Szófiában, aho [...]

2018.05.18.

Az úgynevezett tiszta energiacsomag egyik legfontosabb eleméről, az energiahatékonysági irányelvről május 16-án tartják a következő háromoldalú egyeztetést az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament között, ám utóbbi még mindig túlságosan nagy távolságot lát az intézményi álláspontok közöt [...]

2018.05.11.

Az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság fontos lépéseket tett az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló új irányelvre vonatkozó politikai megállapodás felé. A tárgyalások hivatalosan júniusban zárulnak le, amikor az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság közösen fog ülésezni a javaslat utols [...]

2018.05.11.

Névértéken 7, reálértéken akár 13 százalékkal is csökkenhet a kohéziós „torta” mérete 2020 után a jelenlegi hétéves keretköltségvetéshez képest. A felzárkóztatásra rendelkezésre álló büdzsé tagállamok közötti elosztásában ugyanakkor továbbra is az egy főre jutó GDP lesz a meghatározó. Reálértéken ak [...]

2018.05.11.

2018. május 24-25 között Zalaegerszegen kerül megrendezésre a fenti konferencia, amelyre járműipari, elektromobilitással kapcsolatos, infokommunikációs, logisztikai illetve közlekedésfejlesztéssel foglalkozó cégeket várnak. A két napos rendezvény során számos programon vehetnek részt az érdeklődők. A konferencia mellett [...]

2018.05.07.

A Bizottság új társasági jogi szabályokra tett javaslatot, melyek a vállalkozások összeolvadását, szétválását és belső piacon belüli mozgását kívánják elősegíteni. Az új szabályokba beépített biztosítékok egyúttal a munkavállalók jogainak megfelelő védelmét és azt is garantálják, hogy a módosításokat ne [...]

2018.05.04.

Idén lett 10 éves az Európai Bizottság vállalkozásfejlesztési hálózata. Az Enterprise Europe Network ez alatt az idő alatt több mint 2,6 millió vállalkozásnak segített nemzetközi üzleti kapcsolatok kialakításában, b2b találkozókon való részvételben, vagy egyéb piacra jutási kérdések megválaszolásában. Csatlakozzon [...]

2018.05.04.

Az EU-ban és az euróövezetben a növekedés üteme 2017-ben felülmúlta a várakozásokat: 2,4 %-kal tízéves csúcsot ért el. E növekedés az EU-ban és az euróövezetben egyaránt várhatóan 2018-ban is erős marad (2,3 %), 2019-ben pedig elhanyagolható módon 2 %-ra lassul. A magánfogyasztás intenzív maradt, míg az export és [...]

2018.05.04.

50 fős modern varroda eladó Baranyában. Új gépek, meglévő és bővíthető piacok, szakmai stáb - munkaerő. A tulajdonos bemutatkozó anyaga ITT érhető el.  A vásárlásra - menedzsmentre sok módszer és forma kínálkozik, a tulajdonosi kör rugalmas és nyitott. Amennyiben felkeltette érdeklődését az üzleti lehetőség, [...]

2018.05.03.

Nemrég új kereskedelmi megállapodást kötött az Európai Unió Mexikóval, amely felváltja a korábban 2000-ben aláírt megállapodást. Ennek köszönhetően az európai élelmiszer és ital előállítók és gyártók egyszerűbben exportálhatnak az észak-amerikai országba. Alacsonyabbak a vámok az élelmiszerekre, egyszerűbb lesz a [...]

2018.04.24.

Az április 18-án megszavazott jogszabálycsomagban az EU ambiciózus vállalásokat tesz, hogy növelje az újrahasznosítást és visszaszorítsa a hulladékok lerakását. A szemét hatékonyabb kezelésének komoly környezeti, egészségügyi és gazdasági haszna lenne. Az európai gazdaságot az úgynevezett körkörös gazdaság irány [...]

2018.04.20.