Megújuló energia Európában: hogy teljesítenek az egyes tagállamok?
A tiszta energia csomag részeként a Parlament és a Tanács június 14-én előzetes megállapodást kötött a megújuló energiáról szóló irányelvről. Eszerint 2030-ra Európa teljes energiafogyasztásának 32%-át megújuló forrásból, például víz-, szél- vagy napenergiából kell fedezni. Emellett lefekteti a zöld energia finanszírozásának alapjait és megkönnyíti magánszemélyek számára is, hogy saját maguknak termeljenek megújuló energiát.
„Lényegesen javítottunk az eredeti javaslaton és végül sikerült elérnünk, hogy 32%-os kötelező célt tűzzünk ki a megújulókra vonatkozóan a 2030-as energia összetételében” - mondta José Blanco López (szocialista, spanyol) EP-képviselő, aki a parlamenti egyeztetéseket vezette.
Az uniós országok 2014-ben még alacsonyabb, 27%-os célt tűztek ki 2030-ra.
A fokozatosság jegyében az EU már 2020-ra az energiafogyasztása 20%-át megújuló forrásból akarja biztosítani. Számos ország már 2016-ra teljesítette ezt, az EU egésze viszont ekkor még csak 17%-on állt. Magyarország ugyan már túlteljesítette a saját 13%-os célját, de még így is alulmarad az uniós átlagnak.
A megújuló energiaforrásokból származó energia aránya országonként, a teljes fogyasztáshoz viszonyítva:
2016
2020 cél
Svédország
53,8
49
Finnország
38,7
38
Lettország
37,2
40
Ausztria
33,5
34
Dánia
32,2
30
Észtország
28,8
25
Portugália
28,5
31
Horvátország
28,3
20
Litvánia
25,6
23
Románia
25
24
Szlovénia
21,3
25
Bulgária
18,8
16
Olaszország
17,4
17
Spanyolország
17,3
20
EU-s átlag
17
20
Franciaország
16
23
Görögország
15,2
18
Csehország
14,9
13
Németország
14,8
18
Magyarország
14,2
13
Szlovákia
12
14
Lengyelország
11,3
15
Írország
9,5
16
Ciprus
9,3
13
Egyesült Királyság
9,3
15
Belgium
8,7
13
Málta
6
10
Hollandia
6
14
Luxemburg
5,4
11
Forrás: Eurostat
Az EU tiszta energia csomagja ezen kívül foglalkozik az épületek energiatakarékosságával és a háztartási gépek átláthatóbb energiafogyasztási címkézésével is.
Forrás: Európai Parlament - 2018. június 21.