Hírek - Összes

Az idei évben lehetőségünk van a kamarai gyakorlati oktatói képzés és vizsgáztatás keretein belül önkéntesen készségfejlesztő továbbképzésbe bevonni azokat a gyakorlati oktatókat, akik már megszerezték a tanúsítványukat.

2021.07.14.

A NOVOFER Alapítvány idén is meghirdeti a Gábor Dénes-díj felterjesztési felhívását. A Díj, melyet évente általában heten nyerhetnek el, az innovációs folyamatban alkotó módon résztvevő, a határainkon belül vagy kívül élő, kiemelkedő tudományos, kutatás-fejlesztési tevékenységet folytató magyar szakemberek fokozott [...]

2021.07.13.

Az idei májust sokáig meg fogja emlegetni Török György. Az Elzett-Certa Kft. alapítója, a Magyar–Szerb Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Szerbiában megkapta az Év úriembere díjat, pár nappal később pedig a korábban odaítélt, de a pandémia miatt csak most átadott Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetést vehette át. A [...]

2021.07.12.

Július 7-én Szegedre érkezett a Pénzügyminisztérium GFP HÁT által indított GINOP Plusz Kihelyezett Információs Nap. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közös szervezésben megvalósult rendezvényen résztvevők első kézből szerezhettek aktuális információkat a 2021–2027 programozási időszak pályázati célkit [...]

2021.07.12.

Egy friss pályázati kiírásban már az egyéni vállalkozók és gazdasági társaságok is igényelhetnek állami támogatást tisztán elektromos gépjárművek beszerzéséhez.

2021.07.09.

Az építőipari vállalkozások az epito.emi.hu oldalon adhatják meg, hogy milyen termékek hiánya nehezíti, hátráltatja a beruházásaikat, az adatbázisban összegyűlt információk alapján a szaktárca felderíti a lehetséges helyettesítő termékeket, valamint, hogy azokat honnan lehet beszerezni.

2021.07.09.

A hazai kis- és középvállalkozások segítése érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakmai támogatása mellett 2021. július 1-jétől igényelhető öt új, speciálisan a vállalkozások újraindítását segítő Széchenyi Kártya Konstrukció – jelentette be a Széchenyi Kártya Programot működtető KAVOSZ Zrt.

2021.07.07.

Megjelent a Szakképzési Magazin 2021. évi első (júliusi) száma, melyet – az elmúlt időszakban már megszokott módon – csak digitális formában (lapozható verzió) érhetnek el.

2021.07.06.

Megjelent a Magyar Közlöny 123. számában az egyes kormányrendeleteknek a szakképzéssel összefüggő módosításáról szóló 380/2021. kormányrendelet, mely többek közt igen sok §-ában módosítja a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 12/2020. (II. 7.) Korm. rendeletet is.

2021.07.05.

Két lényeges változást tartalmaz a törvény: bevezeti a kötelező, általános szálláshelyminősítés fogalmát, valamint kiterjeszti az NTAK-ba történő adatszolgáltatási kötelezettséget a vendéglátásra, és a turisztikai attrakciókra.

2021.07.02.