Hírek - Összes hír
Hírek - Összes hír
Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromosautó-gyártójának számító kínai BYD, ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre – jelentette be december 22-én Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Botka Lás [...]
Mestereket avatott a kamara december 11-én Szegeden. Összesen 43-an vettek át a mesterlevelet a gazdasági önkormányzat támogatott, illetve önköltséges mesterképzéseinek elvégzése után, autóelektronikai műszerész, gázfogyasztó berendezés- és csőhálózat szerelő, kereskedő, kőműves valamint villanyszerelő szakmában.
Ismét módosították a Fogyasztóvédelmi Törvényt, ami a kamara mellett működő Békéltető Testület munkáját is érinti. Egyes rendelkezései már most júliustól, a többiek 2024. január elsején lépnek életbe. Kiolvasható belőlük például, hogy a jövőben az online meghallgatásoké lesz a főszerep a békéltetésben, az edd [...]
Két család indította a PC-BoX Számítástechnikai Kft.-t. Történetük 36 évvel ezelőtt kezdődött egy garázsban. Számítógép-forgalmazással kezdték, ma elsősorban magas hozzáadott értékű rendszereket, komplett megoldásokat kínálnak más vállalkozások számára. A PC-BoX önkéntes tagként erősíti kamaránkat.
A nagykereskedelemmel foglalkozó Colibri 90 Kft. 33 éves története bővelkedik fordulatokban. A kitartásnak, a hitnek, az állandó célratartásnak köszönhetően az egyszemélyes vállalkozás mára egy dinamikusan fejlődő, már több mint 70 főt foglalkoztató családi vállalkozássá nőtte ki magát, amelyet az elmúlt évtizedben a [...]