Vármegyei jó gyakorlatok mentén állnak át a körkörös üzleti modellre a kkv-k

A körkörös üzleti modellre való átállás a turisztikai kkv-k körében – erről szólt az Ecotours projekt magyarországi tanulmányútja Csongrád-Csanád vármegyében május 29-től május 31-ig. Ciprusról, Szicíliából, Korzikáról, Görögországból és Spanyolországból érkeztek turisztikai vállalkozások képviselői vendégségbe a projektben résztvevő Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamarához, valamint a szintén résztvevő 16 vármegyei vállalkozáshoz. A háromnapos út során a vendégek magyar jó gyakorlatokkal ismerkedtek meg a körkörös üzleti működés témájában azzal a céllal, hogy a releváns jó gyakorlatokat hazatérve a saját vállalkozásukba is átültessék.

Május 29-én a kamarai székházban indult a nap szakmai programokkal és a H-Marcipán édes, sós finomságaival. Ezt követően a Kapca x Rézhárs Bisztróban fogyasztották el az ebédjüket a vendégek, és vették szemügyre a fenntarthatóságra és környezetbarát működésre nagy hangsúlyt fektető vendéglátóhelyet. A Kapca tulajdonosa, Balla Máté elmondta, a nyitás óta rendkívül fontosnak tartják a fenntartható, környezetbarát szemléletmódot, ezért is csatlakoztak a projekthez, mely által új tudásra és partnerekre, kapcsolatokra szeretnének szert tenni. Rámutatott, az őshonos növényekkel teli udvaruk mellett a kínálatukban is megjelenik a zöld szemlélet, ugyanis évszakonként változik az étlap, mindig az adott időszaknak megfelelő, helyben elérhető alapanyagokból készítik az ételeket. Így a távoli országok helyett a piacon vásárolnak, vagy vármegyei termelőkhöz látogatnak el zöldségért, gyümölcsért. Elárulta, már saját kertjük is van, a termelést igyekeznek összehangolni a kínálatukkal, így előfordulhat, hogy például az általuk megtermelt karalábéból készítenek krémlevest a vendégeik nagy örömére.

Az ebédet követően az árnyas udvaron folytatódott a már délelőtt megkezdett tapasztalatcsere és tudásmegosztás, majd a fenntartható közlekedést szem előtt tartva gyalogosan járták be a vármegyeszékhely nevezetességeit az Élményséta Szeged jóvoltából, miközben az A Capella Cukrászdában és a Kék Elefánt Kávézóban pótolták az elégetett energiát. A vacsorát a Monster DownTown-ban fogyasztották el.

Csütörtökön a röszkei Paprika Múzeumban, a mórahalmi Ezerév Parkjában és az ópusztaszeri Csillagösvényen tettek látogatást a projekt résztvevői, akik az ebédet a Vanilla Étteremben, a vacsorát pedig a Classic Grillben fogyasztották el. A pénteki napot főként Makón, a Hagymatikumban töltötték a vendégek, majd Szegedre visszatérve egy közös vacsorával zárult a magyar tanulmányút, melynek külföldi résztvevői minden éjszakát az Art Hotelben töltöttek.

Durovic Éva, az iparkamara projektmenedzser közölte, az Ecotours projekt célja a turisztikai kkv-k és a közösségi ökoszisztémák kapacitásának növelése az EU-ban a körkörös turizmusra vonatkozó fenntartható stratégiák és gyakorlatok beépítése és előmozdítása érdekében. Továbbá az idegenforgalmi kkv-k átállási folyamatának ösztönzése a fenntartható és körforgásos elvek és szabályok átvételére irányuló kapacitásuk növelésével – tette hozzá. Rámutatott, a nemzetközi együttműködés célja az is, hogy a kulcsfontosságú európai szereplőket és helyi közösségeket is bevonják a turisztikai kkv-kat támogató rendszer kiépítésébe és az intézkedésekbe.

Az Európai Unió COSME Programjának finanszírozásával, több mint 1 millió 331 ezer euróból megvalósuló projektben a körkörös turizmus révén növekszik az európai vidéki célpontok fenntarthatósága és versenyképessége, valamint gazdaságilag is megújulnak majd.

Galéria