A gazdaságfejlesztésről és a BYD-beruházásról szólt vásárhelyi vállalkozói fórumunk

Vállalkozói fórumot tartott május 31-én Hódmezővásárhelyen, a Bodrogi Bau Lumberland asztalosüzemében kamaránk vármegyei és hódmezővásárhelyi szervezete. Az eseményen részt vett Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, aki arról beszélt, hogy csakis a vállalkozóktól függ, hogy mennyire lesznek nyertesei a kínai gigaberuházásnak, mely Szegeden valósul meg. Függ attól, hogy merik-e megosztani a gondolataikat és a javaslataikat a kormánnyal vagy a városvezetéssel, persze nem a jelenlegivel, hanem azokkal, akik kinyitják a fülüket és meghallgatják őket – magyarázta. Kiemelte, ha nincs együttműködés, akkor a vállalkozások nem tudnak majd béreket emelni, növekedést elérni, hiába nyomja majd felfelé a béreket a gigacég.

A miniszter rámutatott, van pénz, tehát merjenek kérni a vállalkozók, ha fejleszteni szeretnének, vagy ha külföldön szeretnének terjeszkedni, hiszen az ajtó nyitva áll, a kormányzat pedig örül, ha a vállalkozások növekednek. Hangsúlyozta, a gazdaság kulcsa a vállalkozóknál van.

Nagy Márton szólt arról is, hogy a hatékonyabbá váláshoz a zöld átállásra is szüksége van a kis- és középvállalkozásoknak, azonban a nagyokkal ellentétben nekik szükségük van segítségre. Hozzátette, ilyen segítség számukra például a mesterséges intelligencia, de meg kell mutatni számukra hogyan kell használni, és arra kell motiválni őket, hogy használják ki azt, hogy hazánkban világszínvonalú az internetlefedettség. Azt kérte a jelenlévőktől, hogy hozzanak létre honlapot, azon közöljék a cégvezető nevét, valamint a mérleg- és eredménykimutatást, enélkül ne számítsanak üzleti kapcsolatokra.

A fórumon Lázár János építési és közlekedési miniszter, országgyűlési képviselő is jelen volt és szólt a vállalkozókhoz. Hangsúlyozta, a vármegye kapott egy nagy lehetőséget a BYD-beruházás által, ami átalakítja a vármegye gazdasági szerkezetét, új világot hoz létre, új struktúrát teremt az egész régióban. Jelezte, a kormány számára kiemelten fontosak azok a térségek, amelyek a tartalékot jelentik, ezek a határmenti térségek. Ide telepíti a kormány az ipart, itt fejleszti a gazdaságot, itt törekszik a GDP és az egy főre jutó jövedelmek növekedésére, ilyen céllal igyekszik Szegedet is megerősíteni a kormány – magyarázta. Mint mondta, a kormány több 100 milliárd forinttal támogatja a kínai beruházást, mely által az ország egyik leggazdagabb régiójává válhat a Dél-Alföld, de ehhez szükség van arra, hogy Szeged és Vásárhely együttműködjön, a helyi vállalkozók pedig kihasználják a lehetőségeket. Elárulta, több útfejlesztés is megvalósul a BYD-beruházáshoz kötődően, de a Szeged-Budapest vasútvonal fejlesztésére is szükség van ahhoz, hogy azon áruszállítás valósulhasson meg.

Dr. Kőkuti Attila, az iparkamara elnöke beszédében rámutatott, ideális adottságokkal rendelkezik a vármegye, hiszen van két határunk, van folyó, itt van az ország egyik legjobb egyeteme, vannak jól termelő földjei. Ugyanakkor az kevésbé ideális, hogy mindössze 25 olyan társas vállalkozás van a vármegyében, amely 250 főnél több embert foglalkoztat, miközben 2800 olyan vállalkozás van, ahol 2 és 4 fő között van a foglalkoztatottak száma. Éppen ezért mondták éveken keresztül, hogy szükség van egy multira, most pedig megérkezett, de hogy kiderüljön, mit hoz ez a helyi gazdaságnak, milyen lesz a jövő, annak érdekében szervezte meg a kamara a pénteki fórumot – tette hozzá.

Az eseményen a vállalkozóknak lehetőségük volt kérdéseket is feltenni, a legtöbben a BYD-ról érdeklődtek. Nagy Márton kérdésre elmondta, a BYD elszívja majd a munkaerőt, az is elképzelhető, hogy szerb munkaerőt is foglalkoztatnak majd a határ közelsége miatt, ezért a vállalkozóknak fel kell venniük a versenyt és a tartalékhoz, vagyis a fiatalokhoz kell nyúlniuk. Elmondta, sok kihívást hoz a beruházás, de ezekre lehetőségként kell tekinteni, és be kell kapcsolódniuk a hálóba. Elárulta azt is, hogy Szegeden 80 százalékban elektromos, 20 százalékban hibrid autókat készítenek majd. Lázár János arról beszélt kérdésre, hogy készül a 47-es főúton az algyői híd négysávosításának terve, a Makó felé menő tramtrain tervei pedig már készen vannak, ezek 10 éven belül megvalósuló beruházások lehetnek.

Galéria