Jam Session Nagy Mihállyal és Sipos Auréllal

A Vállalkozói Nap elengedhetetlen programpontja a Jam Session, amelyben a villámkérdező hagyományosan Palotás Sándor, a kamara kereskedelmi alelnöke, a Déli Farm Kft. ügyvezetője, akik pedig az azonnali válaszokat rögtönözték a váratlan helyzetekről, döntéseikről: Nagy Mihály, a makói Váll-Ker Kft. és a Contitech Fluid volt ügyvezetője, valamint Sipos Aurél, a Feszültség Kft. ügyvezetője.

Bemelegítő kérdés: Mi volt a legváratlanabb helyzet, ami ért benneteket az utóbbi időben?
Nagy Mihály: A céget elsősorban a magas infláció és a beszerzési árak drasztikus emelkedése érte váratlanul.
Sipos Aurél: Az elmúlt félév legnagyobb kihívása számunkra a tőzsdei termékek nyomon követhetetlensége. Esetünkben a kábelgyártáshoz szükséges rézről és alumíniumról van szó.


Tegyük fel, az egyik munkavállalójuk bejelenti, muszáj megfontolnia egy állásajánlatot, ahol bár többet kell dolgoznia és utaznia is, jóval magasabb, 50%-kal több fizetést ígérnek. Mit tennének?
N. M.: Munkaköri bérrendszerben gondolkodom, így amit ilyenkor végig szoktam gondolni, látok-e karrierlehetőséget ebben a kollégában, látom-e azt, hogy előbbre tudna lépni a cégnél. Nem sok ilyen volt, de ha láttam, akkor azt mondtam, maradj, meg is fizetem, de akkor fókuszáljunk arra, hogy ezt a karriercélt el is tudd érni itt a cégen belül. Próbáld ki magad egy magasabb hozzáadott értékű pozícióban.
S. A.: Az egyik, amivel megelőzhetjük, hogy az ilyenből problémánk legyen, az, hogy legyen tartalék a rendszerben, ahol mondjuk öt embernek kellene dolgozni, ott hatan vannak, így próbálunk utódot kinevelni akár vezetői pozícióra is. A másik, meg kell tudnom, hogy pontosan mi is a váltás oka. Ha a pénz, akkor mindig van egy célzott ajánlatom, ami sosem az, amit ő szeretne, hanem ha mondjuk távol lakik a cégtől, felajánlom a 4 napos munkarendet. Ha ezután is az a válasza, hogy nem, elfogadom.


A vállalkozás finanszírozása piaci alapú hitelekkel történik, a kamatok az egekben, már-már fenntarthatatlan a költségnövekedés. Hogyan formálnátok át a céget ilyen helyzetben?
N. M.: Nem voltam még ilyen helyzetben… Egyébként a termék és a piaci pozíciók függvénye is, hogy menthető-e még a cég ebben a helyzetben, vagy nem. Tényleg olyan fontos a vevőknek a termékünk? Esetleg kizárólagos beszállítás van? Lehet-e egyeztetni a vevőkkel, hogy korábban fizessenek, vagy valamilyen más módon segítsenek a finanszírozásban?
S. A.: Ilyen helyzet nálunk sincs. De ha olyan vállalatnál vagyunk, ahol ez a probléma felmerül, akkor ott vége. Mert forgóeszköz, illetve beruházási hitel nélkül nem lehet működtetni egy céget. Ha csak nem találok pillanatokon belül olyan beszállítói kört, amelyik finanszírozza az életemet, és olyan vevőkört, amelyik előre fizet.

A dráguló energia-. és élelmiszerárak miatt jelentősen megnőtt a munkavállalók bérigénye, ugyanakkor a kiadások csökkentésére van szükség a cégnél. Mely területeken csökkentenétek a költségeket?
N. M.: Minden cég esetében egyediek a válaszok. Szerintem nem is az a fő kérdés, hogy emelkednek az árak a bérek, a költségek, hiszen ugyanez történik a konkurenciánál is, hanem az, hogy versenyképes-e a cégem a piacon. Vagyis, ha mindig fel tudom tölteni a kapacitásaimat, ha folyamatosan tudok növekedni, jobb a termékem a versenytársakénál, költséghatékonyabbak a folyamataink, akkor nem lehet nagy probléma. Az persze nagy kérdés, hogy észreveszem-e időben, ha már nem vagyok versenyképes a piacon, és képes vagyok-e korrigálni, a veszteségeket csökkenteni, a hatékonyságot növelni.
S. A.: Az anyagköltségen kívül két dologra koncentrálnék, az egyik a működési, a másik a logisztikai költségek. A működési költségeken belül a szolgáltatások (posta, nyomtatás, bérleti díj stb.) költségeit például nem bázisalapon, hanem lehetőleg nullásra tervezném. A logisztikában egy nagykernél már pár tized százalékos költségcsökkentéssel is tízmilliókat lehet megtakarítani. Anyagköltségben, ahol a világpiaci árak diktálnak és a tőzsde, nem lehet mit csinálni, másoknak is annyiba kerül minden. Mint ahogy az árakat és béreket is emelni kell, a konkurencia sem tud mást csinálni.

Pici áremelkedés mindig van, de most kritikusabb időszakot élünk, ha olyan helyzetbe kerülnétek, hogy egy fontos vevőtök azt mondja, nem fogadja el ezt az áremelést, hogyan próbálnátok megoldani a helyzetet?
N. M.: Volt ilyen szituációnk. Két dolgot tudtam tenni, először is részletesen, transzparensen levezettem partnerünknek, hogy minek mennyivel változott az ára, az hány százaléka az összköltségünknek, és ennek mekkora hatása van az értékesítési árakra. A másik dolog, nem csak mi voltunk kiszolgáltatva neki, hanem ő is nekünk. A gázválság miatt ráadásul most mi bármennyi kandallót el tudnánk adni a piacon. Így azt mondhattam neki, hogy a többi vevő elfogadta az áremelési igényünket, ha ők viszont nem, kénytelenek leszünk a kapacitásinkat másfelé értékesíteni. Mindig érdemes feltenni a kérdést: ki van jobban kiszolgáltatva kinek?
S. A.: Csomag-értékesítésben gondolkozom, amikor megkeres egy vevőm és azt mondja, nem jók az áraim, nem fog vásárolni. A csomagot kell elővenni, amelyben megváltoznak a prioritások. Az ár az egy dolog, a másik a szállítás, a reklamációkezelés, a tanácsadás stb., legalább négy-öt-hat tétel legyen a csomagban, hogy ezeket tudjuk változtatni.

Válságos időket élünk, nő a bizonytalanság, a dolgozóknak félelmeik vannak, mit tudtok tenni annak érdekében, hogy nagyobb biztonságban érezhessék magukat legalább a munkahelyükön?
N. M.: A legfontosabb a kollégák bevonása a döntésekbe, akkor is, ha a cég nehéz helyzetben van. El kell nekik mondani mi a helyzet, hogy dolgozzunk közösen azon, hogy a fennálló problémákat tompíthassuk, vagy megszüntethessük. Ha közösen találunk kiutakat és megoldásokat, egészen más lesz a hozzáállásuk és a közérzetük is. És ha reménytelennek látszik is egy helyzet, a vezetőnek akkor is kutyakötelessége, hogy reményt adjon a kollégáknak. Amikor ennyire bizonytalan a környezet körülöttük, különösen fontos, hogy legalább a munkahelyükön biztonságban érezzék magukat.
S. A.: Kis cég, nagy cég, két módszer. A kisebbik cégünknél – ami 25 fős, és Budapesten található – heti két alkalommal jelenek meg, járkálok az emberek között, meg-megszólítom mindegyiket. Havonta van állománygyűlés és mindig van „valami” a végén. A szegedi cégünk 110 fős, középvezetői meeting van mindennap – ha nem történik semmi, akkor is, legalább látjuk egymást, ki hogy van. Hetente beszélgetünk a kereskedőkkel. Háromhavonta teljes állománygyűlés – olyan nyelven beszélek, hogy mindenki megértse, hol tartunk és hová megyünk. Akkor van biztonságban a kolléga, ha rend van a munkahelyén, látja, hogy tele van a raktár készlettel, mozognak az autók, és a felső vezetők nem lógatják a fejüket.

Mikor érzitek magatokat motiváltabbnak és elszántabbnak békeidőben, vagy amikor egy, a mostanihoz hasonló válsághelyzet van?
S. A.: Ugye még mindenki emlékszik 2008–2013-ra? Mélyütés és fájdalom volt, de életemben olyan motivált nem voltam, mint akkor, mert építkeztünk. A motiváció az, hogy építkezni kell, ez a kivezető út minden válságból. Hogy telephelyet bővítek, gépeket vásárolok, vagy tevékenységi kört bővítek, mindegy is. Amikor meg megy a szekér – mint például a 2003-2008 között, amikor 100%-ot fejlődtünk minden évben, de a Covid előtt is nagyon mentünk – az az izgalmas, hogy az építkezéskből hogyan lehet tovább fejlődni, szervezetet fejleszteni. Szóval, ha megy a szekér, szervezetfejlesztés, ha nem megy, akkor építkezés.
N. M.: Én másképp működök, inkább önmotiváltnak tartom magam. Engem nem annyira a piaci környezet befolyásol, de azt persze én is látom, hogy ha nehezebb helyzetben van a cég, jobban teljesítek, legalábbis rövidebb idő alatt tudok több dolgot megoldani. A cég szempontjából amúgy majdnem mindegy, hogy mi történik körülöttünk, az a kérdés, hogy hatékonyan működünk-e vagy sem. Ha hatékonyan, örülünk, és kicsit jobban hátra dőlünk, ha nem, keményen dolgozunk rajta, hogy az legyen.

Most adnátok-e munkát a huszonéves kori önmagatoknak?
N. M.: Adnék. A munkához való hozzáállásom mindig nagyon pozitív volt. Informatikusként kezdtem dolgozni, de az az ember voltam, akit fel lehetett hívni este is, szombaton és vasárnap is, bementem hardvert telepíteni hétvégén is. Márpedig, aki hajlandó áldozatokat hozni a cégért, annak munkát kell adni. Egy új munkavállalóban ma is azt keresem elsősorban, hogy milyen a munkához való hozzáállása, és hogy tud-e azonosulni a vállalat a céljaival.
S. A.: Nem kérdés, igen adnék magamnak munkát. Én egyébként nagyon későn kezdtem el a gazdasági szférában tevékenykedni, tanárként végeztem. A kilencvenes évek közepén, amikor a liberalizáció a fellegekben járt, mindenkire szükség volt, aki egyetemi végzett, vagyis tanárként is el lehetett helyezkedni a gazdasági élet különböző területein. 28-29 évesen keveredtem bele abba a világba, amiben most is vagyok. A mai napig fontos számomra, hogy legyenek huszonévesek a cégnél. És bármily hihetetlen, jó tapasztalataim vannak a 20-30 év közötti pályakezdőkkel, vagy diák-munkavállalókkal kapcsolatban.

 

A nap további programjairól szóló összefoglalóink az alábbi linkeken érhetők el: