A vasút európai éve: Indul a Connecting Europe Express

A vasút 2021-es európai évének alkalmából üzembe állított „Connecting Europe Express” nevű különleges járat szeptember 2-án elindult a lisszaboni állomásról. Öthetes útja során a vonat több mint 100 városban áll meg, és október 7-én érkezik meg Párizsba. A Lisszabonban kezdődő és Párizsban véget érő út jelentősebb állomásai között van Ljubljana is, így a vonat összeköti egymással az EU Tanácsának portugál, szlovén és francia elnökségét.

Adina Vălean, a közlekedésért felelős európai biztos így nyilatkozott: „A vasúti közlekedés gazdag közös történelmünk egyik meghatározó eleme. A vasútban rejlik ugyanakkor Európa jövője is, hiszen a karbonsemleges közlekedési ágazat megteremtését elősegítve megoldást kínál az éghajlatváltozás hatásainak enyhítésére és a világjárványból való gazdasági kilábalásra egyaránt. Az elkövetkező hetekben a Connecting Europe Express mozgó konferenciaközpontként, laborként és nyilvános vitafórumként szolgál majd, ahol a résztvevők megvitathatják, miként tehető a vasút a legvonzóbb közlekedési móddá mind az utasok, mind a vállalkozások számára. Ne felejtsenek el személyesen is üdvözölni bennünket, amikor a megállunk egy állomáson a lakóhelyük közelében!”

A vonat útvonala mentén Európa-szerte számos vasútállomáson szerveznek rendezvényeket a vonat köszöntésére. A vasút iránt érdeklődők a vonat fedélzetén zajló vitákat is figyelemmel kísérhetik, csakúgy, mint az EU infrastruktúrapolitikájáról és a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) szerepéről szóló konferenciákat, amelyeket a Lisszabonban, Bukarestben, Berlinben és Bettembourgban tartandó rendezvények weboldalán élőben közvetítenek majd. A Connecting Europe Express az Európai Bizottság és az Európai Vasutak Közössége (CER), valamint az európai vasúti társaságok, pályahálózat-működtetők és számos más, uniós és helyi szintű partner közötti egyedülálló együttműködés eredményeként született.

Andreas Matthä, a CER elnöke és az Osztrák Szövetségi Vasutak vezérigazgatója, hangsúlyozta a közös projekt jelentőségét: „A Connecting Europe Express kiemelkedő bizonyíték a vasút európai évének sikerére, ugyanakkor rámutat az előttünk álló közös kihívásokra is. A CER tagjai elkötelezettek amellett, hogy a zöld megállapodást sikerre vigyék. Az erős európai vasúti ágazat létfontosságú az uniós éghajlat-politikai célok eléréséhez. Jelenleg túl sok műszaki akadály hátráltatja a határokon átnyúló vasúti közlekedést, és rendkívül összetett feladat vonatokat közlekedtetni az európai országok határain keresztül. Továbbra is elő kell mozdítanunk a közútiról a vasúti áruszállításra való áttérést, hatékony szolgáltatásokat kell biztosítanunk a napi ingázók számára, és a nemzetközi távolsági vasúti személyszállítást éjjel-nappal nyújtott szolgáltatásokkal kell bővítenünk. Meggyőződésem, hogy a Connecting Europe Express fel fogja hívni a figyelmet ezekre a kihívásokra. Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak a kollégáknak és partnereknek, akik nélkül ez a projekt nem valósulhatott volna meg, a Connecting Europe Expressnek pedig jó utat kívánok!”

Háttér-információk

A Connecting Europe Express az európai vasúti ágazati partnerek és az uniós, nemzeti és helyi szintű intézmények közös erőfeszítéseinek eredményeként jött létre. Az európai vasúti nyomtávok közötti különbségek miatt a Connecting Europe Express valójában három vonatból – egy ibériai, egy standard és egy balti vonatból – fog állni, amelyek a járat útvonala mentén találkoznak majd. A projekt emlékeztetőül szolgál az európai vasúti hálózat egyes részei közötti átjárhatóság hiányosságaira, ugyanakkor a vasúti társaságok és a pályahálózat-működtetők kiemelkedő együttműködéséről is tanúskodik.

A vasúti kocsikat különböző európai vasúttársaságok biztosították. Ezek egyike, amelyet Magyarországról a MÁV biztosít, az Európai Éghajlat-politikai, Környezetvédelmi és Infrastrukturális Végrehajtó Ügynökség (CINEA) és a Shift2Rail közös vállalkozás által szervezett vándorkiállításnak ad otthont. A kiállítás számos, a vasúti utazás élményét javító jelenlegi technológiát és innovációt is bemutat, és szemlélteti, hogy miként támogatja az EU az infrastrukturális projekteket. A standard vonatot ezenkívül egy konferenciakocsi (SNCF, Franciaország), két szokványos személykocsi (DB, Németország és SBB, Svájc), egy étkezőkocsi (FS, Olaszország) és egy hálókocsi (ÖBB, Ausztria) alkotja. A Portugáliától Spanyolországig közlekedő ibériai vonatot a Renfe spanyol vasúti társaság biztosította, a balti vonatot pedig a litván LTG üzemelteti.

A jelenlegi világjárvány miatt a Connecting Europe Expresszel kapcsolatos összes tevékenység megszervezésekor kiemelt szempont volt a biztonság. Egyes események élő közvetítésben is megtekinthetők lesznek, és a szervezők arra buzdítják a vasút iránt érdeklődőket, hogy személyesen is üdvözöljék a meghatározott állomásokon megálló vonatot.

Forrás: az Európai Bizottság Sajtóközleménye, 2021. szeptember 1.