Év végéig érhetők el a Széchenyi Kártya Program Kríziskonstrukciói

A Széchenyi Kártya Program Kríziskonstrukciói 2021. december 31-ig már biztosan a vállalkozók rendelkezésére állnak, miután a kormány 2021. június 30-áról 2021. december 31-éig meghosszabbította ezen hitelek igénybevételének a lehetőséget.


„A Széchenyi Kártya Program azonnal reagált a koronavírus járvány kitörésekor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakmai támogatása mellett 2020 tavaszán kríziskonstrukciókat hoztunk létre a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretein belül a bajba jutott vállalkozások mielőbbi megsegítésére” – mondta Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.


A konstrukciók eredetileg 2020 év végéig kerültek meghirdetésre, majd első ízben az igénybevételi határidejük 2021. június 30-éig lett meghosszabbítva, és most a legújabb rendelkezések szerint, az Európai Bizottság vonatkozó Közleményével összhangban a Krízishitelek minimum 2021. december 31-éig a vállalkozók rendelkezésére állnak – jelentette be a vezérigazgató.
A Széchenyi Kártya Program Krízishitelei a jelenlegi helyzet főbb problémáira adhatnak megoldást:


- Széchenyi Kártya Folyószámlahitel PLUSZ a napi működési költségekre, évi fix 0,1%-os kamattal,
- Széchenyi Munkahelymegtartó Hitel a munkahelyek megőrzésére, évi fix 0,1%-os kamattal,
- Széchenyi Likviditási Hitel a vállalkozás működtetéséhez szükséges forgóeszköz beszerzésekre, évi fix 0,2%-os kamattal,
- Széchenyi Beruházási Hitel PLUSZ a beruházások finanszírozására, évi fix 0,5%-os kamattal,
- Széchenyi Turisztikai Kártya kifejezetten a turisztikai ágazatban tevékenykedő cégek működésének fenntartására,
- Agrár Széchenyi Beruházási Hitel Plusz az agrár vállalkozások fejlesztési, beruházási elképzelései megvalósulásának segítésére, évi fix 0,5%-os kamattal.

A Program számai egyértelműen visszajelezték, hogy a vállalkozások éltek a lehetőséggel: a Széchenyi Kártya Program Kríziskonstrukciói keretében azok indulása óta már több mint 33 ezer hitelkérelmet nyújtottak be a vállalkozások, több mint 1000 milliárd forint értékben. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a vállalkozások számára a napi kiadásaik finanszírozása az elsődleges: a Program keretében 2020-ban megkötött hitelszerződések 97 százaléka, a szerződött hitelösszeg tekintetében pedig az ügyletek 95 százaléka volt folyószámla- vagy forgóeszközhitel.


A Program hitelei a Csongrád Megyei kereskedelmi és Iparkamaránál is igényelhetik.


A részletes igénybevételi feltételek a www.kavosz.hu oldalon elérhetőek. Bővebb információ a hitelekről kamaránk honlapján olvasható.

Szerző: KAVOSZ, CSMKIK
2021.03.05.