Gulyás Gergely: Csak akkor változhatnak a szabályok, ha az átoltottság eléri a 2,5 milliót

Gulyás Gergely hangsúlyozta: a járvány harmadik hulláma minden eddiginél komolyabb feladatok elé állítja az országot. Megismételte a miniszterelnöknek a Kossuth rádióban tett kijelentését, miszerint a jelenlegi számok mellett, pillanatnyilag semmilyen nyitás nem engedhető meg. Úgy fogalmazott: "egy utolsó közös nagy erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy túl legyünk a járvány harmadik hullámának csúcspontján". Ezért mindenkit arra kért, hogy az érvényben lévő szabályokat tartsa be, a húsvéti ünnepek időszakában is.

A miniszter közölte, az operatív törzs a nap folyamán hosszan tárgyalt azokról a javaslatokról, amelyeket a kereskedelmi és iparkamara, illetve a vállalkozások és a gazdasági élet szereplői a kormány felé több alkalommal megfogalmaztak. Jelezte: ezeket a szabályokat támogatják, ugyanakkor változtatásra akkor van lehetőség, ha már 2,5 millió ember megkapta legalább az első oltást.
A tervezett változtatásokat részletezve kiemelte: a kijárási tilalom kezdete este tíz órára módosul, a tilalom hajnali ötig fog tartani Valamennyi üzlet kinyithat. A boltok hajnali öttől este fél tízig nyitva lehetnek, de tíz négyzetméterenként csupán egy vásárló tartózkodhat a területükön.

A szolgáltatásoknál a március 8-ai szigorítások előtti szabályokhoz tér vissza az ország. A kormány tervei szerint az iskolák április 19-én nyitnak meg, ekkortól az óvodák, az általános iskolák és a gimnáziumok is a rendes oktatásra állhatnak vissza.

Április 1-jén elkezdik beoltani a tanárokat, remélhetőleg bő egy hét alatt mindegyikük meg tudja kapni a vakcinát - mondta a miniszter. Megjegyezte, hogy lassan tizenhárom hónapja szenved az ország a koronavírus-járványtól; az eredményes vakcinabeszerzéseknek köszönhetően azonban már csupán néhány hetet kell kibírni, utána a magyarok élete visszatérhet a megszokott kerékvágásba.
A kormány mindenkit arra kér, hogy ezt az időszakot "még bírja ki", tartsa be a szabályokat. Így a magyarok előbb nyerhetik vissza korábbi életüket, mint más európaiak - jelentette ki Gulyás Gergely.