Enyhítések a határzár vonatkozásában

Szeptember 5-étől több enyhítés is életbe lépett a határzárat, és a tesztelési előírásokat illetően: már nem csak magyar PCR tesztel fegadhatóak el, és korlátozás nélkül beléphetnek azok, akik igazolni tudják, hogy üzleti vagy gazdasági célú tevékenység céljából történt az utazás.

Az utazási korlátozásokról szóló 408/2020. (VIII. 30.) Korm. rendeletet módosító 422/2020. (IX. 4.) Korm. rendeletben jelentek meg a változások:

  • magyar állampolgárral azonos megítélés alá esik a magyarországi kulturális intézmény foglalkoztatottja, ha külföldön megrendezésre kerülő kulturális rendezvényen fellépőként vagy technikai személyzetként való részvételét követően lép be Magyarország területére,
  • az első, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálatként – SARS-CoV-2 PCR tesztként – azt a vizsgálatot is figyelembe kell venni, amelyet valamely schengeni térségbe tartozó országban, az Amerikai Egyesült Államokban vagy Kanadában végeztek el, és annak eredményét az érintett magyar vagy angol nyelvű okirattal igazolja,
  • Visszajelzések alapján fontos, hogy az igazoláson szerepeljen a cég magyar kiküldöttjének, illetve Magyarországra történő beutazás esetén a külföldi utazónak a neve, illetve a két idevonatkozó kormányrendeletre - 408/2020. (VIII.30.), 422/2020. (IX.4.) történő hivatkozás. Az üzleti, illetve gazdasági célú utazásra vonatkozó rendelkezések is megváltoztak: ha a Magyarországról történő kiutazás célja olyan üzleti vagy gazdasági célú tevékenység, amelynek tényét a magyar állampolgár Magyarországra történő visszautazásakor igazolja, a magyar állampolgár a kiutazást követően Magyarország területére korlátozás nélkül beléphet. Ha a Magyarországra történő beutazás üzleti vagy gazdasági célú tevékenység, amelynek tényét a nem magyar állampolgár Magyarország területére történő belépéskor igazolja, Magyarország területére korlátozás nélkül beléphet.  A reptéri rendészeti hatóság tájékoztatása szerint tekintettel arra, hogy a  módosító rendeletben nincs meghatározva, mivel szükséges igazolni a gazdasági / üzleti tevékenységet, így bármilyen céges hivatalos igazolást (partnercég cégszerű aláírással ellátott igazolása, meghívólevél az itthoni cégtől, adóigazolás, bármilyen hivatalos irat, ami a gazdasági / üzleti okot igazolja) elfogadnak. Az igazolást magyar nyelven a legcélszerűbb benyújtani. Tájékoztatásuk szerint a munkavállalás céljából történő külföldre utazásra is érthető a gazdasági / üzleti célú kiutazás, szükséges ez esetben is az indoklással ellátott igazolás.
  • A sport- és kulturális rendezvényekre történő belépés szabályai is módosultak (a nézők 72 órára szabadon beutazhatnak, ha be tudja mutatni a részvételi jegyet, és a belépést megelőző 3 napon belül készült negatív PCR-teszttel rendelkeznek).