Budapestet megelőzve, Szegeden és Hódmezővásárhelyen is várják a reklám szerelmeseit

A marketing kommunikációban dolgozó vállalkozások és a reklám iránt érdeklődő fiatalok már megszokhatták, hogy jó pár éve mindegy hogy tavasz vagy ősz van, bizton számíthatnak a REKLÁMHÉT eseményeire Csongrád megyében is. A CSMKIK Kommunikációs- és reklámklubjának koordinációjával zajló színes Csongrád megyei eseményfüzér idén jelentősen átalakul.

A reklám PR-jét szolgáló megmozdulás Budapesten Reklámfeszt néven, – az Erzsébet téren az Akvárium Klubban (volt Gödör) – a szakma összefogásával össznépi eseménnyé bokrosodik ki. Itt a program rendkívül széleskörű: a konferenciától a workshopon és kiállításon át a reklámfilm vetítésig, gálaestig és díjátadóig mindent felvonultatnak a pesti szervezők. Ide, – 2012. szeptember 18-21. között, csak a legrangosabb vidéki alkotó műhelyek tudnak eljutni. Szegedről a Factory Creative Studiót és az Antavot érte az a megtiszteltetés, hogy előadóként szerepeljenek.

Annak érdekében, hogy ezzel a megmozdulással a korábbi szegedi REKLÁMHÉT majd közös ívet alkothasson, szeptember 12-én és 13-án REKLÁMFESZT PROLÓG néven kerül megrendezésre.

zeptember 12-én (szerdán) Hódmezővásárhelyen a Hotel Ginkgo Sasban a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola szakmai támogatásával a települések/térségek turisztikai vonzerejének növelése kerül górcső alá.

Szeptember 13-án (csütörtökön) pedig az SZTE Gazdaságtudományi Kar tehetség táborának marketing hallgatóinak előadásai mellet a kreatíviparban és a helyi gazdaságfejlesztésben tevékenykedő közösségépítő klaszterek mutatkoznak be Pécstől Miskolcon át Budapestig.

Ennyi kedvcsinálás után bizton ajánlható mindenkinek, hogy látogassa meg a budapesti eseményeket is amelyen résztvevő szakmai szervezetek teljes programja a folyamatosan frissülő reklamfeszt.hu microsite-on, bővebb tartalommal pedig a facebook.com/reklamfeszt aloldalon található meg.