A közelmúltban Csongrád megye vállalkozói körében intenzív beszélgetés alakult ki. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kommunikációs- és Reklámklubjának szakmai délutánján a belvárosi üzlettulajdonosok Landwehr Klárától, a „KultUnio” Kuratórium elnökétől, valamint Orbán Györgytől, a budapesti Ráday utcában működő „Ráday Soho Egyesület” alapítójától kaptak javaslatokat üzletforgalmuk fellendítésére.a települések belvárosainak megújítása kapcsán.

reklamklub

Landwehr Klára a budapesti tematikus utcák példáján keresztül mutatta be az utcai egyesületekkel, valamint az üzlettulajdonosok összefogásával járó előnyöket.

A „bevásárló utca” kezdeményezés hatékony városfejlesztési és marketing menedzsment eszköznek bizonyult, melynek keretében a különböző termékeket értékesítő vállalkozók egy téma köré szervezik attrakcióikat, és egymást segítve közös megoldásokat, cselekvési programokat dolgoznak ki.

Ez a koncepció külföldön már régóta működik, Bécsben például, a világ legélhetőbb városában 114 utcai egyesület működik (összefogva a vállalkozások mintegy 92%-át), és évi 200 utcai rendezvény kerül megrendezésre, vagyis a „turistákat soha nem hagyják egyedül” a városban.

Orbán György a Ráday utca fejlesztésének történetén keresztül mutatta be, hogy hogyan sikerült elérni a vállalkozók, a lakosság, valamint a civil szervezetek összefogásával, hogy a Budapest IX. kerületi Ráday utca tartósan a főváros kiemelkedő kulturális helyszíne legyen.

Ráday Soho Egyesület tagjai főleg vendéglátóhelyek, de csatlakoztak hozzá kulturális műhelyek is. Rendezvényeiken a sokfele műfaj, érdeklődés, módszer és nyelvezet jól megfér egymás mellett, sőt alkotó módon össze is kapcsolódik, erősíti egymást evvel segítve elő a kisboltok forgalmának növekedését. Az utca kialakításának sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Goethe Intézet is az utcába költözött.

Landwehr Klára előadásának anyagát a csatolt dokumentum tratalmazza.