Digitális és robotshow technológiaváltó cégek vezetőinek

Léptékváltás címmel kkv konferenciát szerveztünk 2022. május 18-án, ahol a technológiaváltást különböző területekről közelítettük meg. Vállalatirányítási szempontból, beszállítói vonalról, a Riliam program több mint egy éve alatt összegyűjtött jó gyakorlatai kapcsán és az oktatással összefüggésben is vizsgáltuk a témát.

A plenáris előadások után, a négy terület előadói asztalgazdakénti vezetésével, csoportokban, word café módszertan szerint bontották ki az elhangzottakat, így osztották meg saját tapasztalataikat a résztvevők.

A legfontosabb kulcsszavak, amik elhangzottak: adatok, adatgyűjtés, ezek feldolgozása, értelmezése, jövőkép és stratégia- ennek hiányában olyan fejlesztések a cégnél, amely akár akadályt, illetve blokkot és visszalépést is hozhat magával. Továbbá vállalati kultúra, vezetői elkötelezettség, dolgozók motiválása és felkészítése a változásra, kommunikáció, képzés, folyamatos tanulás, duális képzés előnyei, illetve velejárói. „Nem feltétlen az a diák marad munkavállaló, aki tanulóként is részt vett a cég életében. Bizalommal kell időt, energiát fektetni a képzésbe a vállalkozásoknak, remélve a későbbi megtérülést„ – fejtették ki a résztvevők. „Baj, ha képezzük és elmegy, még nagyobb baj, ha nem képezzük és marad”

Összegezve: a jelenlévők egyetértettek abban, hogy az egymástól történő tanulás, tapasztalatok megosztása, átadása sokat segíthet az ismeretbővítésben.

  

Galéria