Autós szakmai nap a kamarában

Az autószerelésben is az adat lett az úr
A Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (CSMKIK) Kézműipari Tagozata széleskörűen támogatja tagjai szakmai fejlődését, ennek egyik eszköze a szakmai napok szervezése. A tagozat novemberben a Közlekedés szakmacsoport fejlesztését tűzte ki célul, így egy autós szakmai nap alkalmából Simon József autódiagnosztikai és garázsipari tanácsadót, szakoktatót kérte fel szakmai előadás megtartására. A programot Török László, a CSMKIK Kézműipari tagozatának elnöke nyitotta meg, majd a Kisteleki kistérség nevében Belányi Gyula méltatta a rendezvényt és mutatta be az előadót is.
Az ezredforduló óta az autókban, ezáltal az autójavításban is nagy léptékkel megjelent a digitalizáció, így kiemelt téma volt az előadáson a távdiagnosztika, a gyártói sajátosságok; körbejárták a gyakorlatban szükséges autódiagnosztikai és kommunikációs technológiákat, működésüket videókon keresztül, illetve a gyakorlatban asztali modell segítségével bemutatva. Ahogy az előadó fogalmazott, az autószerelésben is az adat lett az úr.
A szakmai nap szervezését és finanszírozását a CSMKIK Kistelek Térségi Szervezete is támogatta.
Gazdasági önkormányzatunk a jövőben is törekszik színvonalas események megszervezésével szolgálni a tagozat tagjainak fejlődését.