A kamara rövid gazdasági hírei - 2023.06.08.

Jelentős mértékben csökkent az infláció Magyarországon

A KSH legfrissebb adatai szerint az áprilisi 24 százalékról 21,5 százalékra esett vissza májusban az infláció. Az MNB által közölt alapmutatók is jelentős enyhülést mutatnak a korábbi hónapokhoz képest. Havi alapon 0,4 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak - utoljára 2020 novemberében, vagyis két és fél éve volt példa arra, hogy havi alapon árcsökkenést lássunk. Ez erősebb dezinflációt jelent a vártnál, az elemzők kicsivel 22 százalék feletti értékre számítottak előzetesen. Az élelmiszerinfláció lassulását elsősorban a tej és tejtermékek, valamint a kenyér és pékáruk árainak alakulása magyarázta. Áprilishoz képest a feldolgozatlan élelmiszerek árai 0,2 százalékkal emelkedtek, míg a feldolgozott élelmiszerek árai 0,3 százalékkal csökkentek.

Kedvező adatok érkeztek a költségvetési hiányról

Májusban a központi alrendszer 53,6 milliárd forint hiánnyal zárt – jelentette a Pénzügyminisztérium. Legutóbb 2016-ban volt ennyire alacsony a májusi mínusz az államháztartásban. Varga Mihály pénzügyminiszter a legutóbbi kormányinfón jelezte, hogy a hiány alakulása az év második felében már lassul – a legfrissebb adatok erre adnak visszaigazolást. A szaktárca úgy fogalmazott, a kormány az elhúzódó háború és a szankciók okozta rendkívüli kiadások ellenére tartja az idei évre kitűzött hiánycélt.

Majdnem minden ötödik magyar munkavállaló nettó félmillió forint felett keres

A teljes munkaidőben foglalkoztatott magyarok 18,2 százaléka, azaz majdnem minden ötödik munkavállaló nettó félmillió forint felett keres – közölte az Index kérésére a legfrissebb márciusi adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ez számokban azt jelenti, hogy 580 ezernél is többen vannak azok a magyarok, akik keresetükkel átlépik a nettó félmilliós határt - februárról márciusra csaknem 80 ezerrel nőtt az ő számuk. A képet ugyanakkor árnyalja, hogy többen keresnek nettó 200 ezer forint alatt, mint akik 500 ezer felett – a márciusi adatok alapján a teljes munkaidőben foglalkoztatottak 19,8 százaléka.

Az egyik magyar régió is az EU foglalkoztatottsági éllovasai között van

Egy magyarországi régió is bekerült az Európai Unió legalacsonyabb munkanélküliségi arányával bíró régiói közé. A közép-dunántúli régióban tavaly ugyanis 1,7 százalékos rátát mértek, ami a harmadik legjobb eredménynek számít az EU összes, 242 régiója között. Tavaly a nők átlagosan 6,5 százaléka volt munkanélküli az EU-ban, a férfiaknál ez az arány 5,9 százalék volt.