Az idei májust sokáig meg fogja emlegetni Török György. Az Elzett-Certa Kft. alapítója, a Magyar–Szerb Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Szerbiában megkapta az Év úriembere díjat, pár nappal később pedig a korábban odaítélt, de a pandémia miatt csak most átadott Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetést vehette át. A délszláv háború után ő volt az első külföldi befektető Szerbiában. Azóta nemcsak idehaza, déli szomszédunknál is megbecsült üzletembernek számít. Fáradhatatlanul hirdeti, mondja, példájával a gyakorlatban is bizonyítja, hogy érdemes befektetni, üzleti kapcsolatokat építeni déli szomszédunknál. Ha most varázspálcája lenne, a határok sokkal könnyebb átjárhatóságát oldaná meg elsőként. Török György 2020-ig a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tagja, jelenleg a 6-os osztály osztályelnöke, vállalkozása pedig 24 éve gazdasági önkormányzatunk önkéntes tagja.

– Amikor interjút kértem öntől, nagyon kedvesen ebédre akart invitálni. Ez már egy déli szokás?
– Nem ez járt az eszemben, de egyébként igen. Ez egy nagyon kedves, szép szokás Szerbiában. Bármerre járok az országban, az üzleti partnereim szinte minden esetben azzal kezdik: örülök, hogy itt vagy, meghívlak egy ebédre. Megtiszteljük egymást, elbeszélgetünk, kivel mi történt amióta nem találkoztunk, megbeszéljük, hogy az üzletet hogyan tudnánk javítani. Bizalommal vagyunk egymás iránt, ami rendkívül fontos az üzleti életben. Tiszta üzletet csak úgy lehet kötni, ha becsüljük egymást. Egyébként is a szerb barátság olyan, hogy akkor is meghív egy kávéra, egy ebédre, ha nem marad másnapra egyetlen dinárja sem. Amúgy rendkívül életre való nép a szerb, rengeteg drámán, tragédián, összeomláson mentek keresztül, de mindig talpra álltak. A hétköznapi életben is ilyenek, ha zuhannak is, talpra érkeznek, mint a macskák.

– Amikor a háború véget ért, akkor is így gondolta?
– Különben nem kopogtattam volna 2000-ben a szabadkai városházán, hogy első fecskeként hogyan tudnék vállalkozást indítani a városban. Tudtam azt, hogy a termékeink – zárak, zárbetétek, vasalatok – mennyire fontosak a háború utáni újjáépítésben, hiszen ajtók, ablakok mentek tönkre a légnyomástól. Ekkoriban már nagyon sok szerbiai vállalkozó járt hozzánk Szegedre vásárolni, többnyire óvodáknak, iskoláknak, kórházaknak szállítottak. Mondogatták is, de jó lenne, ha – a határokon való nehézkes átjutás miatt is – odaát is lenne lehetőségük vásárolni tőlünk. Így amint lehetett, meg is nyitottuk a boltunkat Szabadkán. Nagyon nehéz volt a kezdet, postával, vasúttal tudtunk csak szállíttatni a különböző városokba, de elindultunk. Kezdtünk egy kisebb bérleményben, aztán egy nagyobban, végül telket vásároltunk, és – részben hitelből – megépítettük impozáns, virágos üzletházunkat, amire most is nagyon büszke vagyok. Azóta is működünk, most már több mint 20 éve vagyunk jelen Szerbiában.

Elzett Certa D.O.O. néven vagyunk bejegyezve, főleg nagykereskedéssel foglalkozunk, de természetesen minden vásárlót kiszolgálunk. Egyébként Szegeden két üzletünk van, az egyik teljes egészében nagykereskedéssel foglalkozik, a másik kiskereskedéssel is. Árucikkeink 80 százaléka magyar termék, olyan patinás gyártók a partnereink, mint például az EURO ELZETT.

– Sikeres üzletemberként járja Szerbiát, de mennyire sikeres Török György, mint munkaadó?
– Öt-hatszáz üzleti partnerünk van az országban, akikkel nemcsak üzleti kapcsolatban állunk, hanem baráti viszonyban is. Korábban valóban állandóan úton voltam, most már a két területi képviselőm – Belgrádban és Leckovacon – az én örökmozgó munkatársaim. Egyébként is büszke vagyok kollégáimra, akik többnyire kezdettől fogva velem dolgoznak – Szegeden is és Szabadkán is. Elmehetek akár egy hónapra is szabadságra, nyugodt lehetek. Mindenki tudja és érti a feladatát. Megkapom persze a napi számokat, és természetesen, ha probléma van, „kéznél vagyok”, de nem kell aggódnom. Ők, a kollégáim vállalkozásom legértékesebb „darabjai”.

- Ön a Magyar–Szerb Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is. Milyen most a befektetési, illetve üzleti környezet Szerbiában?
– Míg 2000-ben kétségkívül bátorság is kellett a szerbiai befektetésekhez, ma már nem. Biztonságos és jól szabályozott piacról van szó. Fejlett a bankrendszer, az adóhatóság, a vám- és adóigazgatás is ugyanúgy működik, mint nálunk. Nem véletlen, hogy egyre több a külföldi befektető Szerbiában, tele van a szabadkai ipari park is. Legutóbb Kikindán jártam egy olyan gyárban, ahol speciális alkatrészeket gyártanak a franciáknak; az egyik részlegükben egy olyan 650 millió eurós speciális gépet mutattak, amelyen utasszállító repülőkbe gyártanak alkatrészeket, turbinákat. És Kikinda kisváros. Belgrádban most a Víziváros építése az egyik legnagyobb projekt – építkezik, fejlődik az ország, a covid alatt sem állt meg az élet, amellett, hogy természetesen betartottuk a járványügyi előírásokat. Cégem szerbiai forgalma sem esett vissza az elmúlt évben, és időarányosan az idei számaink is biztatóak.

– Ahogy említette, a külföldi befektetők is felfedezték Szerbiát, és mi magyarok?
– Mi is. Most már 400-500 magyar befektető lehet az országban. A magyar kormány támogatja is az úgynevezett „tőkekifektetést”, a Vajdasági Magyar Szövetség Prospektív Alapítványa pedig otthonmaradás jegyében támogatja a vállalkozásokat. Ettől még nem győzöm elégszer mondani, akivel csak találkozom: jöjjön át, tájékozódjon, nézze meg a környezetet, s meg fogja látni, érdemes Szerbiában üzleti kapcsolatokat építeni és befektetni. A Magyar–Szerb Kereskedelmi és Iparkamara szeptember–október körül tervez egy 2-3 napos utat Belgrádba – üzletember-találkozót szervezünk a kamarában, ellátogatunk a szerb parlamentbe, és elmegyünk Krusevacra is, ami szinte még szűz terület a magyar befektetők előtt. Az útra várjuk az érdeklődő vállalkozások jelentkezését.

– Ha lenne egy varázspálcája, mi az a probléma, amit elsőként oldana meg?
– Átjárhatóvá tenném a magyar–szerb határ átkelőket. Mert most nem azok. A kamionok néha 20-30-40 órát is vesztegelnek, nyáron a nagy melegben, télen a nagy hidegben. A turisták is gyakran szaladnak bele akár 2-3 órás várakozási időkbe is – magam is egy applikáció segítségével cselezgetek a határátkelők között a kedvezőbb átjutás reményében. Június elején részt vettem Belgrádban a magyar–szerb kormányközi vegyes bizottság ülésén, ott ismét felvetettük ezt a problémát, de Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is felhívta már rá a figyelmet. A magyar oldalon kínosan lassú az ügyintézés. És elfogadhatatlan a magyar illetékesek válasza, hogy kevés az emberük… Oldják meg!

- Török úr, hol van otthon, Szegeden vagy Szabadkán?
– Szegeden születettem, Szegeden élek, szeretem Szegedet – Szabadka meg a szívem csücske.

– Az, hogy a szíve déli szomszédainkért is dobban, máshol is észrevették, hiszen a Szegedi Tisza Rotary Klub tagjaként a Rotary klubok országos elnöksége önt bízta meg a jószolgálati szervezet Szerbia-felelősének. Mi a dolga?
– Hogy észre vegyem, hol kell segíteni. Talán elég, ha csak Tordát említem, ahol az emlékezetes hurrikánszerű vihar lesöpörte a házak tetejéről a cserepet. Azonnal jeleztem az országos elnökségnek, mi történt, pénzt adtunk, cserepet vittünk a településre. Pár évvel ezelőtt, a Duna-menti árvizek idején több tízezer eurót ajánlottunk fel, építőanyagot szállítottunk a helyszínre. Szeretek segíteni, szeretek ott lenni, ahol várják a segítséget. Emberi kötelességünknek is érzem, hogy segítsünk egymáson.

– Ön egy igazi úriember!– már papírja is van róla… A díjat egyébként a közéleti, üzleti és társadalmi élet kiemelkedő hölgyei és férfiai számára az Úrihölgyek Első Klubja elnevezésű szervezet ítéli oda 2014 óta Szerbiában.
– Nem tudom, hogy történt. Az Év úrhölgye és úriembere (Dama i džentlmen godine) egyébként egy rangos díj Szerbiában, tavaly a díjazottak között volt Ivica Dačić külügyminiszter is. Egy 12 tagú bizottság dönt arról évente, hogy kik kapják ezt a megtisztelő figyelmet. És most én is – külföldiként, szegediként, magyar állampolgárként, Szerbiában. A belgrádi Duna Palotában, egy exkluzív gálán vehettem át az elismerést május 11-én – nem tagadom, meghatódtam, amikor átadták a kis szobrocskát.

– És mint kiderült, ezt a dicsőséget még tetézni is lehet, hiszen pár nappal később, május 27-én rangos magyar állami kitüntetést, a Magyar Arany Érdemkeresztet vehette át…
– Azt hiszem, ez a legnagyobb kitüntetés, amit valaha is elérhettem. Úgy meg különösen kedves nekem, hogy a vajdasági magyarok közössége javasolt az elismerésre. A kitüntetést egyébként Áder János köztársasági elnök adományozta még tavaly októberben a nemzeti ünnepünkön, ám a pandémia miatt csak most került sor az átadására. Május 27-én a palicsi Zvonko Bogdan Borkastélyban rendezett ünnepségen Csallóközi Eszter főkonzultól vehettem át a kitüntetést. Kívánhatnék ennél többet? – Magyarországon, a Vajdaságban, Szerbiában egyaránt elismerik a munkámat.