Reálértéken 13 százalékkal csökkenhetnek a kohéziós források
Névértéken 7, reálértéken akár 13 százalékkal is csökkenhet a kohéziós „torta” mérete 2020 után a jelenlegi hétéves keretköltségvetéshez képest. A felzárkóztatásra rendelkezésre álló büdzsé tagállamok közötti elosztásában ugyanakkor továbbra is az egy főre jutó GDP lesz a meghatározó.
Reálértéken akár 13 százalékkal is csökkenhetnek 2021 és 2027 között az előző hétéves időszakhoz képest a kohéziós (regionális) politikára fordított források – ismerték el nevük mellőzését kérő EU-tisztviselők egy nappal azt követően, hogy az Európai Bizottság bemutatta a következő pénzügyi keretre vonatkozó sarokszámokat.
A javaslat értelmében az EU folyó áron (azaz 2 százalékos inflációval számolva) 373 milliárd eurót költene gazdasági, szociális és területi kohézióra 2021 és 2027 között (ebből 273 milliárdot a regionális fejlesztési alapra és a kohéziós alapra, 100 milliárdot a szociális alapra). Ez az összeg Günther Oettinger költségvetési biztos szerint nominálértéken 7 százalékkal kevesebb, mint 2014 és 2020 között. Úgy tudjuk, hogy a kiindulópont 400 milliárd euró volt, és ehhez képest a 7 százalékos csökkentés valóban 373 milliárd euró körüli összeget jelent.
A másik nagy költségvetési tétel, a közös agrárpolitika (KAP) büdzséje névértéken „csak” 5 százalékkal zsugorodik a folyó időszakhoz képest, míg a két nagy hagyományos politikai terület átlagában 5,4 százalékos lenne a forráselvonás.
Az Európai Bizottság EU-tisztviselők szerint „nem a hasára ütve” döntött ekkora mértékű vágásról, hanem egy előre elhatározott formula alapján. Ennek lényege, hogy a jelenlegi pénzügyi keret utolsó évét, 2020-at vették alapul (az erre az évre megállapított kohéziós keretszámot), amiből előbb levonták a Nagy-Britanniára fordítandó kiadásokat, majd ezt az összeget a Brexit miatt kieső bevételek 50 százalékával (nagyjából 6 milliárd euróval) csökkentették. A brit kilépés miatt évente nettó 12 milliárd euró hiány keletkezik, és a Bizottság javaslata szerint (ami Oettinger formulája) ezt a lyukat 50-50 százalékban a tagállami többletbefizetésekből és a megtakarításokból „tömnék be”.
Így jött ki tehát a KAP és a kohéziós politika esetében az 5,4 százalékos csökkentési átlag. Annak, hogy a felzárkóztatás esetében nagyobb (7 százalékos) a megtakarítás, az a fő oka, hogy a britek a kohéziós politikánál nagyobb mértékben részesülnek az agrárkifizetésekből.
A közös agrárpolitika egyébként a javaslat értelmében 365 milliárd euróból gazdálkodhat a következő hét évben.
Ezzel a KAP és a kohéziós politika EU-büdzsén belüli részaránya 30-30 százalékra (együttesen 60 százalékra) csökken. Először fordul elő az EU történetében, hogy a többi kiadási tétel (33% + 7% adminisztratív költségek) felülmúlja a két nagy politikáét.
Az Európai Bizottság azt állítja, hogy az általa 2021 és 2027 közötti időszakra javasolt keretköltségvetés reálértéken nagyjából hasonló az EU27-ekre leredukált 2014 és 2020 közötti kerettel. Ez az állítás némi magyarázatra szorul.
2014 és 2020 között az EU28-ak a nemzeti össztermékük (GNI) 1,00 százalékát fordíthatják pénzügyi kötelezettségvállalás (és nem a tényleges kifizetések szintjén) a közös kiadásokra, ami kiegészül a büdzsén kívülre kiszervezett Európai Fejlesztési Alap (nagyjából 30 milliárd euró, azaz a GNI 0,03 százaléka) forrásaival. Így a büdzsé a kötelezettségvállalások szintjén a GNI 1,03 százaléka.
Kiszámolták, hogy mi lenne a helyzet, ha nem vennék figyelembe a nettó befizető briteket. Nos, ebben az esetben az EU27-ek keretköltségvetése 2014 és 2020 között átlagosan a GNI 1,13 százaléka lenne természetesen a jelenlegi költségvetési struktúrában és tételek mellett. Ez nem tartalmazza az Európai Fejlesztési Alapot, amivel együt tehát a GNI 1,16 százaléka a referencia.
A Bizottság ehhez képest tett most le az asztalra egy javaslatot, ami az EU27-ek GNI-jának 1,11 százaléka és ez már magába foglalja a 0,03 százalékos tételt is. Közben persze módosult a büdzsé szerkezete (2021-től az eddigi öt helyett 7 fejezet lenne) és a Brexit, valamint az új prioritások miatt az egyes tételek részaránya is a büdzsén belül. De, a lényeg, hogy a Bizottság e két adat összevetésével mondja azt, hogy a két büdzsé reálértéken nagyjából megegyezik, „összemérhető”.
Ha összehasonlítjuk pénzügyi kötelezettségvállalás szintjén a 2014 és 2020, illetve a 2021 utáni többéves pénzügyi keretet, akkor az utóbbi folyó árakon (tehát a 2 százalékos deflátorral kiigazítva) 160 milliárd euróval nyom többet, mint az előző, de EU27-re fazonírozott.
A Bizottság – ahogy azt korábban már megírtuk – azzal számolt, hogy a brit kilépés évi nettó 12 milliárd eurós (7 év alatt kb 84 milliárd euró) veszteséget teremt, miközben az új politikai prioritásokra (külső határvédelem, migráció, közös védelmi politika, biztonság, K+F, fiatalok stb) évi 8-10 milliárd euróra (összesen kb 70 milliárdra lenne) szükség. Ez a 160 milliárd eurós különbözet nagyjából lefedné a hézagot. Ha a tagállamok elfoagdnák a Bizottság bevételi oldalra (saját források rendszerének megváltoztatására) vonatkozó javaslatát, akkor a különböző „uniós” adókból évi 22 milliárd euró bevétel keletkezne, ami hét év alatt majdnem pótolná a hiányt.
A saját források rendszerének reformjára azonban minimális az esély, elsősorban azért, mert ebben az esetben a nettó befizetőknek nem csak azt kellene elfogadniuk, hogy nő a befizetésük, de a brit visszatérítés megszűnése miatt még egy ötéves átmeneti időszakban az osztrák, dán, svéd, német és holland speciális visszatérítésről is le kellene mondaniuk. Mitöbb, a hollandok még azon is buknának, hogy a Bizottság javaslata felére csökkentené az EU külső határain (jelen esetben a kikötőkben) beszedett vámok kezelési költségeinek azt a részét, ami a tagállamoknál marad.
Az Oettinger-féle képlet szerint a Brexit-féle „lyukat” felerészt a tagállami befizetések megemelésével (ennek felső határa lenne a GNI 1,11 százaléka), felerészt pedig megtakarításokkal (ezt láttuk a KAP és a kohéziós politika esetén) tömik be. Másfelől a többletkiadásokat 80 százalékban a többletbefizetésekből, 20 százalékban pedig a költségvetésen belüli átcsoportosításokból fedeznék.
Günther Oettinger azt is elejtette a német sajtónak, hogy a javaslat következtében Németországnak, a közös büdzsé legnagyobb befizetőjeként évente nagyjából 12 milliárd euróval többet kellene befizetnie a kasszába. A GNI 1,13 százalékának megfelelő „szintertartás” esetén (tehát ha a jelenlegi költségvetésből kivesszük Nagy-Britanniát), a német hozzájárulás 18-19 milliárd euróval nőtt volna a hét év alatt, a magyar pedig közel 700 millió euróval. Jelen esetben tehát ennél jóval nagyobb összegről van szó, jóllehet még számos információ hiányzik ahhoz egyelőre, hogy ki lehessen számolni tagállamról-tagállamra a végső mérleget.
Bizottsági források szerint mindenesetre az infláció és a gazdasági növekedés (ami rég volt ilyen dinamikus az EU-ban) a tagállami többletbefizetések felét "fedezni", azaz relativizálni fogja.
Magyarország és az uniós fejlettségi átlagtól elmaradó többi kelet-európai tagállam számára jó hír, hogy – miként azt Günther Oettinger sajtótájékoztatóján megerősítette – a 2021 és 2027 között rendelkezésre álló kohéziós források elosztási kulcsának kiszámolása során is az egy főre jutó GDP lesz a meghatározó kritérium. Az ún berlini képletben (ezt még 1999-ben rögzítették) a GDP-t 86 százalékban vették figyelembe a tagállami pénzes borítékok meghatározásakor. Emellett azonban már a berlini képletben is szerepeltek olyan szempontok, mint a népességszám, a foglalkoztatás és egyebek.
Bár a végleges képletet csak május végén árulja majd el a Bizottság, amikor kijön a 2020 utáni kohéziós politika szabálait rögzítő jogszabályi tervezettel, Oettinger megelőlegezte, hogy a GDP részaránya 80 százalék körül lesz a jövőben is, míg a fennmaradó 20 százalék régi és új kritériumok között oszlik majd meg. Ezek: a fiatalok munkanélkülisége, a demográfia, az éghajlatváltozás és a migránsok befogadása, illetve integrálása (utóbbi esetben 2-3 százalékos arányt rebesgetett).
Ez alapján valószínűsíthető, hogy ha valamelyest a déli tagállamok javára is módosul majd a pénzek elosztása, az egyébként is jelentős felzárkózáson átmenő és éppen ezért amúgy is kevesebb támogatásra igényt tartható közép- és kelet-európai tagállamok nem járnak olyan nagyon rosszul, mint attól még néhány hete is tartani lehetett.
Ismeretes, hogy Magyarország a jelenlegi hétéves időszakban körülbelül 22 milliárd eurót hívhat le felzárkóztatásra. Mivel a kohéziós torta is zsugorodik és az elosztásban is lesznek változások, elemzők szerint ez az öszeg néhány milliárd euróval biztosan lejjebb megy 2020 után. De, hogy pontosan mekkora lesz a hazánk által igénybe vehető kohéziós keret, az több más, egyelőre ismeretlen tényezőtől is függ. Így attól, hogy milyen növekedési pályával számol majd nálunk az Európai Bizottság. Hét éve éppen azért volt kifejezetten rossz magyar szempontból a Bizottság kiinduló javaslata, mert egy pillanatfelvétel alapján nagyon alacsony GDP-növekedést jósoltak és ez alapján húzták meg a felső határt (capping).
Ezenkívül annak is jelentősége lesz, hogy milyen régiókategóriák lesznek majd az új kohéziós politikában (jelenleg három van), és hogy oszlik majd meg a büdzsé az egyes kategóriák között. Tudvalevő, hogy a Brexit és a déli tagok gyengélkedése miatt az uniós átlagos GDP most lejjebb megy, ami azonban várakozások szerint nem veszélyezteti a hat legszegényebb kategóriába tartozó magyarországi régió státuszát.
Végül a pénzfelhasználás szabályai is számítani fognak, ha nem is a keret rögzítésénél, de annak elköltésében, hiszen az már biztos, hogy például emelkdni fog a nemzeti társfinanszírozás mértéke.
Forrás: BruxInfo - 2018. május 4.
