A kamara rövid gazdasági hírei 2023.06.15.
Csaknem kétszer annyit fizetnek a nagyvállalatok, mint a legkisebb cégek
A nagyvállalatoknál csaknem kétszer annyi pénzt keresnek a dolgozók, mint a legkisebb cégeknél - küldte meg a Központi Statisztikai Hivatal a Portfolio-nak a vállalatméret szerinti béradatokat. A legnagyobb vállalatok csaknem bruttó 620 ezer forintot fizettek a dolgozóknak tavaly, amíg az 5 főnél kisebb cégeknél alig több mint 330 ezer forint volt az átlagkereset. Ez összességében nem meglepő, hiszen a több száz, több ezer dolgozót foglalkoztató vállalatok termelékenysége sokkal nagyobb, mint a kisebb hazai vállalatoké.
A Magyar Nemzeti Bank szerint át kell állni az innovációvezérelt fejlődésre
A magyar gazdaság növekedési modellje a vége felé közeleg, át kell állni az innovációvezérelt fejlődésre - hangzott el a Magyar Nemzeti Bank Növekedési jelentésének tegnapi bemutatóján. A jegybanki kutatás 1100 "rejtett magyar bajnokot", vagyis innovációvezérelt vállalkozást azonosított, sikerükhöz azonban egyebek mellett a sajátos finanszírozási igényeikre is megoldást kell találni. Balatoni András igazgató elmondta, az elmúlt években az átlagosan 3% körüli GDP-bővülésben fontos szerepet játszott a foglalkoztatottság emelkedése, ám ahhoz, hogy a lendület megmaradjon, a termelékenység gyorsabb ütemű növekedésére van szükség.
Rosszabb évre számítanak a kis- és közepes vállalatok
Az előző negyedévi kismértékű javulást követően a vállalkozások ismét kisebb árbevétel- és nyereségnövekedésre számítanak. A kis cégek átlagosan 8 százalékos bevétel- és 3,3 százalékos profitnövekedést valószínűsítenek a következő egy évben. Az infláció továbbra is jelentős nehézséget okozhat számukra – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi, 2023. első negyedévi eredményéből. A szolidabb pénzügyi várakozások miatt a beruházási szándék is csökkent, tízből hat cég tervez fejlesztést, elsősorban informatikai és gépvásárlások várhatók a következő 12 hónapban.
Kamatot csökkentett a kínai jegybank
A kínai jegybank 10 bázisponttal, 2,65 százalékra csökkentette a középlejáratú hitelkeret kamatát. Tíz hónap alatt ez az első kamatcsökkentés az országban. A jegybank a lépéssel 237 milliárd jüan pluszforrást biztosít hitelezésre a bankoknak a középlejáratú hitelkereten keresztül, hogy fenntartsa a bankrendszer ésszerű és megfelelő likviditását. Az elemzők azt várják, hogy a jegybank akár már a jövő héten mérsékli az egyéves hitelek referenciakamatát, ami jelenleg 3,65 százalék.