Nyári gazdasági előrejelzés: mélyebb recesszió

A 2020. nyári gazdasági előrejelzés szerint az uniós gazdaság a koronavírus-világjárvány következtében idén mély recesszióba süllyed, annak ellenére, hogy mind uniós, mind nemzeti szinten gyors és átfogó szakpolitikai válaszlépésekre került sor. Mivel a korlátozó intézkedések feloldása az Európai Bizottság tavaszi előrejelzésében feltételezettnél visszafogottabb ütemben halad, a válság a vártnál erőteljesebb hatást fog gyakorolni a 2020. évi gazdasági tevékenységre.

A 2020. nyári gazdasági előrejelzés szerint az euróövezet gazdasága 2020-ban 8,7%-kal zsugorodik, majd 2021-ben 6,1%-kal növekszik. Az EU gazdasága a várakozások szerint 2020-ban 8,3%-kal zsugorodik, 2021-ben pedig 5,8%-kal bővül. A 2020. évi recesszió tehát előreláthatólag jóval súlyosabb lesz, mint a tavaszi előrejelzésben az euróövezetre vonatkozóan kilátásba helyezett 7,7%-os, illetve az EU egészére vonatkozóan előre jelzett 7,4%-os visszaesés. A 2021. évi növekedés szintén valamivel kisebb mértékű lesz a tavasszal valószínűsítettnél.

Valdis Dombrovskis, az emberközpontú gazdaságért felelős ügyvezető alelnök így nyilatkozott: „A korlátozó intézkedések gazdasági hatása felülmúlja várakozásainkat. Továbbra is veszélyes vizeken evezünk és számos kockázattal kell szembenéznünk, többek között egy újabb jelentős fertőzési hullám lehetőségével. A mostani előrejelzés egyértelműen rávilágít, hogy miért szükséges megállapodásra jutni ambiciózus gazdaságélénkítési csomagunkról, a NextGenerationEU-ról, ha támogatni akarjuk a gazdaságot. Az idei és a jövő évet tekintve a gazdaság talpra állására számíthatunk, de ébernek kell lennünk a kilábalás eltérő üteme miatt. Továbbra is gondoskodnunk kell a munkavállalók és a vállalkozások védelméről, és uniós szinten szorosan össze kell hangolnunk szakpolitikáinkat, hogy erősebben és egységesebben hagyhassuk magunk mögött a válságot.”

Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztos hozzátette: „A koronavírus világszerte több mint félmillió ember életét követelte, és az áldozatok száma még mindig napról napra nő – a világ egyes részein riasztó ütemben. Ez az előrejelzés rámutat a világjárvány pusztító gazdasági hatásaira. A szakpolitikai válaszintézkedések Európa-szerte hozzájárultak a polgárainkat ért csapás enyhítéséhez, a helyzetet azonban továbbra is a mélyülő különbségek, a növekvő egyenlőtlenség és a fokozódó bizonytalanság jellemzi. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy mielőbb megállapodás szülessen az Európai Bizottság által előterjesztett helyreállítási tervről, hogy ebben a kritikus időszakban visszaállítsuk a bizalmat és új finanszírozást csatornázzunk gazdaságainkba.”

2020 második felében várhatóan lendületet kap a helyreállítás

A világjárvány már 2020 első negyedévében jelentős hatást gyakorolt a gazdasági tevékenységre, holott a legtöbb tagállam csak március közepén kezdte meg a korlátozó intézkedések bevezetését. Mivel 2020 második negyedévében a fennakadások és korlátozások jóval hosszabb időszakra nyúlnak, az első negyedévhez képest a gazdasági teljesítmény sokkal erőteljesebb zsugorodására lehet számítani.

Mindazonáltal a májusra és júniusra vonatkozó első adatok arra engednek következtetni, hogy a legrosszabbon talán már túlvagyunk. A helyreállítás az év második felében várhatóan lendületet kap, bár a hiányosságok és a tagállamok közötti egyenlőtlenségek továbbra is fennmaradnak.

Az EU gazdaságát ért sokkhatás szimmetrikus, amennyiben a világjárvány valamennyi tagállamot érintette. A 2020. évi termelés visszaesése és a 2021. évi fellendülés erőssége ugyanakkor minden bizonnyal nagy szórást fog mutatni. A legfrissebb előrejelzések szerint a világjárvány hatásának mértéke és a helyreállítás erőssége tekintetében a tagállamok közti különbségek a tavaszi várakozásoknál markánsabbak lesznek.

Változatlan inflációs kilátások

A tavaszi előrejelzés óta az általános inflációs kilátások alig változtak, bár az árak alakulását befolyásoló tényezők lényegesen átrendeződtek.

Míg az olaj- és élelmiszerárak a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek, hatásukat valószínűleg ellensúlyozni fogják a gyengébb gazdasági kilátások, valamint az áfacsökkentések és az egyes tagállamokban hozott egyéb intézkedések hatásai.

Az euróövezetben a harmonizált fogyasztói árindex (HICP) alapján mért infláció az előrejelzések szerint 2020-ban 0,3%, 2021-ben pedig 1,1% lesz. Az EU egészét tekintve 2020-ban 0,6%-os és 2021-ben 1,3%-os infláció várható.

Rendkívül magas kockázatok

Az előrejelzéssel kapcsolatos kockázatok rendkívül magasak, és túlnyomórészt lefelé mutatnak.

A világjárvány és az esetlegesen szükséges jövőbeli korlátozások nagyságrendje és időtartama lényegében továbbra sem ismert. Az előrejelzés a járvány megfékezésére irányuló intézkedések további enyhülését feltételezi, és nem számol a fertőzések második hullámával. Jelentős a kockázata annak, hogy a munkaerőpiac a vártnál több tartós kárt szenved, és a likviditási nehézségek számos vállalkozás számára fizetőképességi problémákhoz vezethetnek. A pénzügyi piacok stabilitását ugyancsak kockázatok övezik, és fennáll annak a veszélye is, hogy a tagállamok esetleg elmulasztják a nemzeti szakpolitikai válaszintézkedések megfelelő összehangolását. Ha nem sikerül megállapodásra jutni az Egyesült Királyság és az EU közötti jövőbeli kereskedelmi kapcsolatokról, az szintén alacsonyabb növekedést eredményezhet, különösen az Egyesült Királyság esetében. Tágabb értelemben a protekcionista politikák és a globális termelési láncoktól való túlzott elfordulás is negatív hatással lehet a kereskedelemre és a világgazdaságra.

Felfelé mutató kockázatok is fennállnak, ilyen például a koronavírus elleni oltóanyag korai rendelkezésre állásának lehetősége.

A jelenlegi előrejelzés nem veszi számításba a NextGenerationEU nevű új eszköz köré épülő helyreállítási tervre vonatkozó bizottsági javaslatot, mivel arról még nem született megállapodás. A Bizottság javaslatáról való megállapodás ezért szintén a felfelé mutató kockázatok közé sorolható.

Általánosan fogalmazva nem zárható ki a vártnál gyorsabb helyreállás, különösen akkor, ha a járványügyi helyzet lehetővé teszi a fennmaradó korlátozásoknak a feltételezettnél gyorsabb feloldását.

Egyesült Királyság: tisztán technikai feltételezéseken alapuló előrejelzés

Mivel az EU és az Egyesült Királyság közötti jövőbeli kapcsolat még nem kristályosodott ki, a 2021-re vonatkozó előrejelzések azon a tisztán technikai feltételezésen alapulnak, hogy a kereskedelmi kapcsolatok tekintetében fennmarad a jelenlegi állapot. Ez kizárólag előrejelzési célokat szolgál, és nem az EU és az Egyesült Királyság között a jövőbeli kapcsolatukról zajló tárgyalások kimenetelére vonatkozó előrejelzést vagy becslést tükröz.

Háttér-információk

Ez az előrejelzés az árfolyamokkal, kamatlábakkal és nyersanyagárakkal kapcsolatos, a június 26-i állapot szerinti technikai feltételezéseken alapul. Minden más beérkező adat tekintetében – ideértve a kormányzati politikákra vonatkozó feltételezéseket – az előrejelzés a június 30-ig rendelkezésre álló információkra támaszkodik. Az előrejelzés csak a hivatalosan bejelentett és megfelelően részletezett szakpolitikai intézkedéseket veszi figyelembe, egyébként a politika változatlanságát feltételezi.

Az Európai Bizottság minden évben két átfogó előrejelzést (tavaszi és őszi), valamint két időközi előrejelzést (téli és nyári) tesz közzé. Az időközi előrejelzések az aktuális év és a következő év éves és negyedéves GDP-jére és inflációjára terjednek ki, és valamennyi tagállamra vonatkozó, valamint uniós és euróövezeti szintű összesített adatokat tartalmaznak.

Az Európai Bizottság következő gazdasági előrejelzése a 2020 novemberében esedékes, 2020. őszi gazdasági előrejelzés.

Forrás: az Európai Biztottság Sajtóközleménye, 2020. július 7. 

Szerző: Hegedűs-Szabó Irén
2020.07.10.