Mi kell a nemzetközi sikerhez?

Hogyan lehet sikeresebb a vállalkozásunk nemzetközi szinten? Milyen lehetőségeket biztosítanak az uniós szabályok, és pályázatok? Milyen az exportképes vállalkozás? – ezekre a kérdésekre is választ kaphattak a résztvevők kamaránk Határok nélkül sikeresen című rendezvényén november 16-án.

 

A tréninget a BEE-Student projektünk keretében szerveztük, amelynek fő célja, hogy a magyar–szerb határ mentirégióból csatlakozó ösztöndíjas hallgatók használható vállalkozói ismereteket sajátítsanak el, az eseményeken résztvevő kkv-k pedig új technológiákkal, lehetőségekkel bővítsék cégeiket.
A rendezvényen dr. Pelle Anita, az SZTE-GTK egyetemi docense az unió és a cégek kapcsolatát bemutatva a Vállalkozások nemzetköziesedését segítő EU-s szakpolitikák, vállalkozásindítás az EU-ban címmel tartott előadást. Prezentációjában az üzleti szabályok és lehetőségek pontos megismerése érdekében, hasznos tájékoztató felületeket, szervezeteket mutatott be, köztük a kamaránkban is működő Enterprise Europe Network hálózatát is. Őt követte Kovács Rezsuk Dávid, a SolvElectric Technologies Kft. business managere, aki arról beszélt a hallgatóságnak, hogy hogyan lehet a legtöbbet kihozni az uniós pályázatokból? Saját tapasztalatait megosztva gyakorlati tanácsokkal szolgált, hangsúlyozva a tudatos stratégiai, pénzügyi tervezés fontosságát a pályázatok kiválasztásában, és a hozzájuk kapcsolódó vállalásokban. A tréning Gyimesi László, a Mystic Nails Hungary Kft. ügyvezető igazgatójának interaktív előadásával zárult, amiből kiderült, milyen az exportra érdemes termék, és az exportra képes vállalkozó. Gyimesi László az idő-ár-minőség hármasának megvalósulásán túl, a Charles Darwinhoz köthető idézet nyomán a vállalkozások esetében is hangsúlyozta, hogy a siker kulcsa az alkalmazkodás a megváltozott körülményekhez. A előadások elérhetők honlapunkon.

Az Interreg IPA-CBC Magyarország–Szerbia Program keretében 2020. november 1-jén indult Vállalkozói ökoszisztéma kiépítése – Hallgatói vállalkozások határok nélkül című projektünk (BEE-Student – Building Entrepreneurial Econsystem – Student entrepreneurship beyond borders, HUSRB/1903/43/0012). A projekt fő partnere az Újvidéki Egyetem Technológiai Kara.

További információ: Đurović Éva, projektmenedzser: +36/30-894-6995

Szerző: CSMKIK
2022.01.26.