Kérdések és válaszok: Élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszer (RASFF)

A közel négy évtizeddel ezelőtt, 1979-ben elindított élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszer (Rapid Alert System for Food and Feed – RASFF) elsősorban egy informatikai eszköz, amelynek célja az élelmiszerekkel és takarmányokkal kapcsolatos egészségügyi kockázatokra vonatkozó információk gyors cseréje a nemzeti hatóságok között. A hálózat azon tagországa, amely beazonosít egy egészségügyi veszélyt, tájékoztatja a rendszer többi tagját az érintett termékről és a kockázat kezelése érdekében hozott intézkedésekről. Az intézkedések közé tartozik többek között a termékek visszatartása, visszahívása, lefoglalása vagy visszaküldése. A gyors információcsere lehetővé teszi valamennyi RASFF-tag számára, hogy valós időben ellenőrizze saját érintettségét, valamint azt, hogy sürgősen be kell-e avatkozna. Az érintett országok hatóságai felelősek a szükséges sürgősségi intézkedések meghozataláért, ideértve a lakosság közvetlen tájékoztatását, a termékek piacról való kivonását, valamint a helyszíni ellenőrzések elvégzését. Melyek azok a kritériumok, amelyek alapján egy tagállam értesítést küld?  Az RASFF-tagok (kilétükkel kapcsolatban lásd a következő kérdést) kötelesek a rendszeren keresztül haladéktalanul értesíteni a Bizottságot, ha élelmiszerekkel vagy takarmányokkal kapcsolatos, súlyos egészségügyi kockázatra vonatkozó információkkal rendelkeznek. Az értesítést kiváltó konkrét kritériumokat jogszabályok határozzák meg.   Kik az RASFF tagjai? - az EU valamennyi tagállama  - az EGT-országok (Norvégia, Liechtenstein és Izland) és az EGT-országokból érkező információk összehangolását végző EFTA-titkárság - az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA), valamint - az Európai Bizottság mint a rendszer irányítója. Egy 2009. január 1-jén hatályba lépett megállapodás óta Svájc részlegesen tagja a rendszernek, mégpedig az állati eredetű termékek határállomásról történő visszaküldése tekintetében.   Miért van szükség az RASFF-re?  Az RASFF támogatja a közegészségügyi hatóságok élelmiszerekkel és a takarmányokkal kapcsolatos kockázatokra vonatkozó információinak gyors cseréjét. Lehetővé teszi az RASFF-tagok számára, hogy összehangolt, koherens és egyidejű intézkedéseket hozzanak a lehető legmagasabb szintű fogyasztóvédelem biztosítása érdekében.   Hogyan működik a rendszer a gyakorlatban?  A folyamat egy értesítéssel kezdődik, melyet az RASFF-hálózat valamely tagja küld egy élelmiszerekkel vagy takarmányokkal kapcsolatos, közegészséget fenyegető, közvetlen vagy közvetett súlyos kockázatról. Ez a tájékoztatás a rendszer irányítójához, az Európai Bizottsághoz fut be, amely ellenőrzi az értesítést, és haladéktalanul továbbítja azt a hálózat többi tagjának. A releváns és hasznos információk megadására egy egységes sablon szolgál, amelyen szerepel a termék neve, a feltárt veszély(ek), a meghozott intézkedés(ek) és a termék nyomon követésére vonatkozó információk. Az információk kézhezvételét követően más tagországok is ellenőrzik, hogy érintettek-e. Ha a termék megtalálható a piacukon, akkor azt az értesítésben szereplő információk alapján nyomon tudják követni. Azután a tagországok az összes RASFF-tag átlátható és kölcsönös tájékoztatása érdekében visszajelzést küldenek a nyomonkövetés eredményeiről és arról, hogy milyen intézkedéseket tettek. Az EU-ból származó termékek esetében az a tagállam, amelyből a termék származik, ugyancsak jelentést tesz az azonosított probléma eredetére, kiterjedésére és okára vonatkozó vizsgálatainak eredményéről. E lehetővé teszi a többi tagország számára a gyors fellépést, amennyiben arra szükség van. Az RASFF valamely tagja által küldött értesítést követően a rendszer lehetővé teszi továbbá a tagországok számára, hogy magyarázatot kérjenek az értesítés időzítését, hatályát vagy jellegét illetően. Például ha bizonyíték van arra, hogy az esemény már korábban is jelenthető lett volna, kérdőre lehet vonni ezzel kapcsolatban az értesítést küldő országot.   Elsősorban mi kerül értesítésre az RASFF-ben?  Az értesítések körülbelül fele az EGT külső határainál – belépési vagy határellenőrzési pontoknál – végzett ellenőrzésekre vonatkozik, amikor a szállítmány behozatalát nem engedélyezik („határellenőrzés – visszatartott szállítmány”), vagy amikor mintát vesznek a határon történő elemzés céljából („átvilágítás”), és a szállítmányt továbbengedik („határellenőrzés – továbbengedett szállítmány”). Az értesítések következő nagy csoportja a belső piaci hatósági ellenőrzésekhez kapcsolódik. Végül készülhetnek értesítések fogyasztói panaszok alapján, , valamely vállalat saját kezdeményezésű ellenőrzésének eredményéről, illetve élelmiszer-mérgezés esetén.   Milyen intézkedést tehet a Bizottság, ha valamely EU-tagállam nem küld kellő időben értesítést? Amennyiben egy uniós tagállam nem küld időben értesítést, a Bizottság jogsértési eljárást indíthat a szóban forgó tagállammal szemben az uniós jogból eredő kötelezettségei teljesítésének elmulasztása címén.   Ki milyen hatáskörrel rendelkezik egy probléma feltárása esetén?  Probléma felmerülése esetén az intézkedések meghozatala az élelmiszer- és takarmány-egészségügyi hatóságok feladata. Ez magában foglal minden olyan intézkedést, amely szükséges a kockázat azonnali kezeléséhez, illetve a további hasonló kockázatok megelőzéséhez. Az RASFF segítségével egész sor intézkedés kerül végrehajtásra és jelentésre: termékek visszavonása vagy visszahívása, esetleges megsemmisítése, a nyilvánosság tájékoztatása, visszaküldés a származási helyre stb. Amennyiben uniós szinten sürgősségi intézkedésekre (védintézkedésekre) van szükség, a Bizottság és az uniós tagállamok gyors eljárással dönthetnek ezen intézkedésekről. Az intézkedések kötelezőek és azonnali hatállyal végrehajtandók.   Mi történik, ha az RASFF-en keresztül jelentett élelmiszer-biztonsági probléma hátterében csalás áll?  A jogszabályok határokon átnyúló megsértése esetén a gyors és hatékony együttműködés lehetővé tétele érdekében az Élelmiszercsalás Elleni Európai Hálózat mozgósítható. A 2013. júliusában – a lóhúsbotrányt követően – létrehozott Élelmiszercsalás Elleni Európai Hálózatot a nemzeti kapcsolattartó pontok, Izland, Norvégia és Svájc, valamint az Európai Bizottság Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatósága alkotják. Az Élelmiszercsalás Elleni Európai Hálózat potenciális élelmiszer-csalási ügyekkel foglalkozik RASFF-értesítések vagy egy RASFF-tag hatósági ellenőrzései alapján, amennyiben azok az élelmiszerjogi előírások pénzügyi vagy gazdasági haszonszerzés miatti esetleges megsértésére utalnak. A Hálózat nemzeti kapcsolattartó pontjai és az Európai Bizottság állandó kapcsolatban állnak egymással. 2016 augusztusa óta egy informatikai eszköz segíti a Hálózatot abban, hogy a tagországok mielőbb megerősíthessék a csalás gyanúját. Ennek az eszköznek a segítségével az illetékes hatóságok kétoldalú (vagy akár többoldalú) együttműködést folytathatnak az információszerzés érdekében, megalapozva azokat a lépéseket, amelyek adott esetben közigazgatási szankciókhoz vagy bírósági eljárásokhoz vezetnek.   Mi a különbség az RASFF és az Élelmiszercsalás Elleni Európai Hálózat között?  Az RASFF kulcsfontosságú eszköz az információk határokon átnyúló áramlásának biztosításához, ha gyors reagálásra van szükség olyan esetekben, amikor az élelmiszerláncban közegészségügyi kockázatot tárnak fel; az Élelmiszercsalás Elleni Európai Hálózat pedig (az igazgatási segítségnyújtási és együttműködési rendszer elnevezésű informatikai eszköz támogatásával) lehetővé teszi a tagországok számára, hogy kétoldalú (vagy többoldalú) kapcsolatot létesítsenek a csalás gyanújának gyors megerősítése érdekében. Ami az RASFF-et illeti, a Bizottság szerepet játszik az értesítések ellenőrzésében és a harmadik országok tájékoztatásában, míg az Élelmiszercsalás Elleni Európai Hálózat elsősorban olyan eszköz, amely lehetővé teszi a tagországok számára az információcserét, előkészítve olyan intézkedéseket, amelyek potenciálisan közigazgatási szankciókhoz vagy bírósági eljárásokhoz vezethetnek. Az Élelmiszercsalás Elleni Európai Hálózat esetében a Bizottság – általános esetben – nem avatkozik bele az az igazgatási segítségnyújtási és együttműködési rendszeren keresztül zajló kétoldalú információcserébe. A Bizottság feladata itt az, hogy elősegítse az informatikai eszköz használatát az információs szolgálat (helpdesk) és a képzés biztosítása révén, valamint annak szorgalmazása által, hogy a tagországok kellő időben küldjék el válaszaikat, az ügyek pedig előírásszerűen kerüljenek lezárásra, különös tekintettel a személyes adatok védelmének szempontjaira. Megjegyzendő azonban, hogy a csalások megítélése sokkal nehezebb feladat, és hogy sokféle oka lehet annak, hogy a tagok késlekednek a válaszokkal.   Mi az az iRASFF?  Az iRASFF egy új online alkalmazás, amelyen keresztül a 32 RASFF-tagország a kockázatot jelentő termékekre vonatkozó új értesítéseket továbbítja, illetve amelynek segítségével bármely tag nyomon követheti más tagok korábbi értesítéseit. Speciális munkafolyamattal rendelkező, online interaktív platformként működik, amely lehetővé teszi a hálózat tagjai számára, hogy átlátható módon működjenek együtt az értesítések kapcsán. Funkcióját mind nemzeti, mind uniós szinten betölti. További előnye, hogy az RASFF-értesítéseket igen hatékonyan továbbítja más rendszerekhez, például a kereskedelem-ellenőrzési és szakértői rendszerhez (TRACES) vagy az élelmiszercsalással kapcsolatos informatikai rendszerhez.   Mi az RASFF fogyasztói portál feladata?  A 2014. június 13-án indított RASFF fogyasztói portál az RASFF-ből származó gyakorlati és időszerű információkat biztosít a fogyasztók számára az élelmiszer-biztonsági hatóságok és -vállalkozások visszahívásokról szóló értesítéseiről és nyilvános figyelmeztetéseiről. A portál kiegészíti az RASFF-értesítésekkel kapcsolatban nyilvánosságra hozott információkat – amelyek valójában csak kis részét képezik a hálózaton keresztül továbbított adatoknak. Forrás: Európai Bizottság tájékoztatója - 2017. augusztus 16.
Szerző: Hesz Tibor
2017.08.31.