Covid19: uniós segítség a vállalkozásoknak

A kis- és középvállalkozásokat súlyosan érintette a világjárvány okozta válság. Az Európai Parlament több módon is segítene, például lazítana a velük szemben támasztott szigorú szabályokon.

A kkv-k adják az uniós gazdaság alapját

Az EU-ban működő mintegy 24 millió kis- és középvállalkozás adja a gazdaság alapját. A 27 tagállamban a vállalkozások 99%-a kkv, amelyek mintegy 100 millió embernek adnak munkát.

A Covid19-válság által legsúlyosabban érintett ágazatok az idegenforgalom, a vendéglátás, a kultúra, a kreatív iparágak, a közlekedés, a kereskedelmi vásárok és rendezvények – amelyeket nagyrészt kkv-k alkotnak.

A kkv-k az Unió GDP-jének felét adták a koronavírus-járvány megjelenése előtt, ezért támogatásuk prioritás az EU számára.

Az EP 2020 decemberében elfogadott jelentésében arra kérte a Bizottságot, hogy frissítse a kkv-kra vonatkozó stratégiáját, ami még a válság előtt készült, így nem ad megoldást a jelenlegi problémákra.

Kevesebb bürokrácia, több támogatás

Az EP-képviselők szerint jelentősen csökkenteni kell a kkv-k adminisztratív és szabályozási terheit, amelyek plusz költséggel járnak, és segítséget kell adni a tagállamoknak ahhoz, hogy gyorsan csökkentsék a szabályok számát - a munkavállalói jogok megőrzése mellett. A Eurochambres felmérése szerint az adminisztratív teendők a kkv-k 78%-ának jelentenek komoly kihívást.

A bürokratikus terhek mellett a vállalkozásoknak vajmi kevés kapacitása marad a fejlesztésekre, és nehézségeik vannak az Európai Beruházási Bank támogatásainak igénylésével is. A képviselők ezért az állami támogatási szabályok ideiglenes lazítását kérik, hogy több támogatás jusson az érintett szektoroknak.

Innováció és piaci hozzáférés

A világjárvány miatt megváltozott körülményekhez, az e-kereskedelem és a digitális technológiák megnövekedett szerepéhez eddig a kkv-k csak mintegy 17%-a tudott sikeresen alkalmazkodni.

Az EP arra kéri a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki kísérleti projekteket, amelyek a kkv-kat segítik az e-kereskedelemre történő átállásban, például képzési és tanácsadási tevékenységek, vagy technikai segítségnyújtás révén.

Emellett kiemelte, hogy jelenleg mindössze kb. 600 ezer kkv exportál az EU-n kívülre, és ahhoz, hogy javuljon a versenyképességük és be tudjanak lépni a globális piacra, helyi és nemzetközi szinten is strukturált és kiszámítható szabályozási és támogató környezetre van szükség.

A képviselők azt is kérik, hogy a kkv-stratégiát hangolják össze az európai iparstratégiával, adatstratégiával és az európai zöld megállapodással, hogy a vállalkozások támogatást kaphassanak a zöld és digitális gazdaságra történő átálláshoz.

Forrás: az Európai Parlament hivatalos oldala, 2021.01.15

Szerző: Hegedűs-Szabó Irén
2021.01.22.