A brit alsóház kezében a Brexit-alku sorsa
Ötórás ülés – és brit sajtóértesülések szerint helyenként heves viták - után „kollektív döntéssel” (tehát nem egyhangúan) jóváhagyta a brit kormány a kilépési megállapodást, valamint az EU-brit kapcsolatok jövőjéről szóló közös politikai nyilatkozatot. Cserébe Michel Barnier EU-főtárgyaló szerda este bejelentette, hogy immár „döntő mértékűnek” ítéli a haladást, ami alapján Donald Tusk rendkívüli uniós csúcsot hívott össze november 25-re.
Brüsszelben szerda este már hozzáférhetővé is tették az 584 oldalas kilépési megállapodás tervezetét, valamint a 7 oldalas leendő EU-brit közös politikai nyilatkozatot a kétoldalú kapcsolatok Brexit utáni alakításáról. A megállapodás maga három főbb részre tagolódik: külön foglalkozik a brit EU-tagság megszűnte után egymás területén maradt európai uniós illetve brit állampolgárok jogállásával, egy mások átfogó rész a pénzügyi-költségvetési következményeket veszi számba, a harmadik pedig az Ír Köztársaság és a brit észak-ír tartomány közötti határ átjárhatóságának fennmaradásról, illetve az ehhez kilátásba helyezett intézkedésekről szól.
Barnier szerda esti brüsszeli sajtóértekezletén további fontos altémaként kiemelte még a megállapodás végrehajtását szavatoló intézkedésekkel foglalkozó részt is. Ez szögezi le, hogy valamennyi olyan ügyben, amelyben EU-jog érintettsége áll fen, az Európai Bíróságot véleményalkotási jog illeti meg, (más kérdés, hogy ezt a brit igazságügyi szerveknek meg kell ugyan hallgatniuk, de nem kötelező figyelembe is venniük, erre csupán jó szándékot kifejező ígéretet tettek).
Egy további fontos szakasz a brit kilépést követő átmeneti időszakot tárgyalja, amelynek hosszát egyelőre 21 hónapban – 2020 december 31-ig tartóan – jelölték meg, azzal a kiegészítéssel, hogy egyetlen alkalommal és közös megegyezéssel mindez meghosszabbítható, amelynek lehetséges időtartamát ugyanakkor a jelen megállapodás nem rögzíti.
Emlékezetes, hogy az átmeneti időszak alatt lényegében nem lesz változás sem a brit érdekeltségek európai uniós, sem pedig EU-illetékességű cégek és személyek nagy-britanniai jogállásában, az egyetlen érdemi változás, hogy maga a brit kormány ekkor már nem vehet rész a közösségi döntéshozásban.
Barnier megerősítette, hogy miként arról mintegy évvel ezelőtt már megállapodtak, a pénzügyi kötelezettségek tekintetében a felek egyetértettek, hogy valamennyi, az eredetileg EU-huszonnyolcak körében (tehát brit részvétellel) hozott hosszútávú (2020 végéig terjedő) költségvetési döntés érvényben marad, és végrehajtásra is kerül, (a brit kormány teljesíti esedékes befizetéseit, az EU folyósítja az eredetileg britek számára allokált uniós forrásokat).
Az állampolgárok jogállását tekintve elfogadott alapelvvé vált, hogy mindazok, akik a brit kilépésig, valamint az ezt követő formális átmeneti időszakban egymás területén legális tartózkodási engedéllyel bírnak, szabad mozgásszabadsággal és letelepedési joggal rendelkezhetnek, munkát vállalhatnak és jogosultak az egészségügyi és szociális ellátás valamennyi formájára.
Az ír határkérdés kapcsán megerősítést nyert, amit már a hét elején különböző kiszivárgott forrásokból hallani lehetett, hogy a határ nyitva tartása érdekében a Brexit után Nagy-Britannia és az Európai Unió egységes vámterületet tart majd fenn, amelyen belül a földrajzilag már az ír szigeten fekvő brit Észak-Írországra az uniós egységes piac bizonyos intézkedései szintén vonatkozni fognak, (elsősorban az agrárszektor, valamint az állategészségügy és növényvédelem vonatkozásában).
A megállapodásban külön intézkedések történtek arra nézve is, hogy Nagy-Britannia bizonyos piacszabályozási területeken – versenyszabályozásban, egyes környezetvédelmi, foglalkoztatási adótételekben, állami támogatásban stb. – az EU-brit „egységes vámterület részeként” nem teremt majd az uniós normáktól eltérő feltételeket.
Mindeközben a cél, hogy a felek a brit tagság megszűnte utáni – mellesleg teljes vám- és kvótamentességet célzó - kétoldalú gazdasági, kereskedelmi és politikai kapcsolatok kitárgyalásakor olyan új mozgásformákat és megoldásokat rögzítsenek, amelyek a maguk rendszerében ugyancsak szavatolni tudják az ír-északír határ teljes átjárhatóságát.
A mostani megállapodás értelmében 2020 júliusában felmérik majd, hogy az addig elért eredmények fényében látszik-e esély egy ilyen váltásra az elvben 2020 végéig tartó átmeneti időszak lezárultára. Ha nem, akkor dönthetnek egyszeri hosszabbításról, és csak ha ennek végére sem tud felállni működőképes – ír-határt kiküszöbölő – új rendszer, fognak rátérni az EU-részről idén februárban előterjesztett eredeti „végső megoldási” opcióra (ami szabályozási szempontból az EU egységes piacán belül tartaná Észak-Írországot). Barnier ez utóbbiról sietett megjegyezni, hogy ez egy olyan forgatókönyv, aminek kapcsán a tényleges cél, hogy sohase kerüljön sor a használatára.
Összességében Barnier úgy jellemezte az összehozott megállapodást, mint ami szerinte valamennyi előzetes alapkövetelménynek megfelel: biztosítja az ír békemegállapodás zálogának tekintett nagypénteki egyezmény változatlan formájú végrehajtását - méghozzá úgymond „valamennyi vonatkozásban” -, szavatolja az EU-egységes piac integritását, és nem bontja meg az Egyesült Királyság egységét.
Mindezek alapján vélte úgy, hogy immár megállapítható a „döntő mértékű előrelépés” ténye, ami egyúttal alapot nyújthat a leendő kilépési megállapodást politikai szinten is megpecsételő rendkívüli csúcs novemberi összehívására. (Általános vélemények szerint ennek valószínű időpontja november 25 lehet.) Juncker szóvivője szerda este már közzé is tette azt a rövid levelet, amelyben a Bizottság elnöke minderről tájékoztatta az Európai Tanács elnökét, Donald Tuskot, javasolva az EU-csúcs megtartását. Maga Barnier csütörtökön személyesen is találkozik majd Tuskkal.
A szerda esti fejleményt EU-oldalon láthatóan általános megkönnyebbülés fogadta. A megállapodást Leo Varadkar ír miniszterelnök elfogadhatónak nevezte, megszületését pedig pozitív eredményként értékelte több tagállam (így Dánia, Hollandia, Csehország stb.) valamely vezető politikusa, csakúgy, mint az Európai Parlament hivatalos Brexit-ügyi összekötője, Guy Verhofstadt, aki maga is külön nyilatkozatban üdvözölte az egyezséget.
Brit oldalon sajtóértesülések szerint lényegében valamennyi kormánytag elégedetlen volt a megállapodás valamely vonatkozásával, de végül a kabinet szükséges többsége egyetértett Theresa May miniszterelnök azon értékelésével, hogy adott körülmények között „ennél jobb megállapodás nem köthető”. (A Brexit-párti miniszterek közül állítólag tízen is kezdetben ellene érveltek, egyedül Michael Gove környezetvédelmi miniszter minősítette elfogadhatónak.) May szerint az alternatíva az volt, hogy „visszamegyünk a kezdőpontra”, és az ország végül megállapodás nélkül válik ki az Unióból, annak minden kártékony következményével együtt.
Szakértők és megfigyelők egyöntetűen arra emlékeztettek a szerdai kabinetülés eredményét hallva, hogy a mostani döntés csak csekély mértékben determinálja a brit parlament leendő szavazását is. Ez utóbbira várhatóan december elején kerül majd sor, és általános vélemények szerint May kormányfőségének legnehezebb politikai aktusa lesz, (mellesleg továbbra sem dőlt még el, hogy a szavazás csupán a megállapodás elfogadására vagy elutasítására szorítkozzon, vagy esetleg a képviselők módosító indítványokat is tehetnek majd).
A konzervatív párt kemény kilépést pártoló magja értelemszerűen teljes egészében ellene van a jelen megállapodásnak – „szemét az egész”, jelentette ki a kabinet döntése után a Brexit egyik főszószólója, Jacob Rees-Mogg, míg Nigel Farage szerint minden, korábban Brexitet támogató kormánytagnak haladéktalanul le kellene mondania -, és az is kérdéses, vajon a hiányzó konzervatív voksokat munkáspárti képviselők készek lesznek-e kipótolni. Brit sajtójelentések szerint Jeremy Corbyn munkáspárti vezér hajlik arra, hogy inkább a megállapodás ellen és ezzel May megbuktatására mozgósítsa pártjának képviselőit - pedig az a kiemelt munkáspárti követelés, hogy Nagy-Britannia maradjon az EU-vámunió része, végül teljesült -, azon az alapon, hogy a Labour jobb megállapodást tudna kitárgyalni.
Egyelőre elég kritikusan kommentálták a megállapodást Skócia vezető is – különösen az EU-nak adott halászati engedmények miatt -, az északír unionisták soraiból pedig főként olyan nyilatkozatok hangzottak el, hogy Theresa May a jelek szerint mégiscsak helyett hagyott a tartomány „különleges szabályozására”, amivel nagy valószínűséggel számukra elfogadhatatlanná tette a végeredményt.
Némi kétkedéssel fogadták a szerdai döntés megszületésének mikéntjét Dublinban, ahol vezető ír kormánytisztviselők állítólag aggódva konstatálták, hogy Maynak már ahhoz is öt órás győzködésre volt szüksége, hogy saját kormánya tagjait rávegye a megállapodás elfogadására. Mindez e vélemények szerint nem sok jót ígér a leendő alsóházi szavazás várható kimenetelét illetően.
Ráadásul egyes brit sajtójelentések azt is tudni vélték, hogy az elutasítók táborában máris nagy lendülettel gyűjtik az aláírásokat ahhoz, hogy megindítsák Theresa May ellen a – lemondatáshoz szükséges - párton belüli bizalmatlansági eljárást, (a párt szabályzata értelmében 48 aláírás kell ennek megkezdéséhez).
EU-oldalon mindenesetre valószínűleg kezdetét veszi az előkészület a november végi rendkívüli EU-csúcsra – az erre vonatkozó bejelentést sajtó- és diplomáciai körökben csütörtökre várják -, aminek első állomása az EU-ügyi tárcavezetők (az Általános Ügyek Tanácsa) jövő hétfői brüsszeli ülése lehet.
Forrás: BruxInfo - 2018. november 15.
