Szabályozzák a blokklánc technológia felhasználását
Az EP ipari szakbizottsága megtette az első lépést a blokklánc technológiára épülő vállalkozások és alkalmazások szabályozása felé. A Bitcoin és hasonló kriptovaluták alapjául szolgáló blokklánc technológia felrázta a pénzügyi szektort, de emellett a médiától kezdve a közigazgatásig is egyre több helyen kezdik el használni. Épp ezért az Európai Parlament ipari szakbizottsága megszavazta a blokkláncra épülő vállalkozások és alkalmazások szabályozására vonatkozó állásfoglalási indítványát.
Forradalmi változások
„A blokkláncnak és általában az elosztott főkönyvi technológiáknak van egy erősen forradalmi eleme, amely számos ágazatra hatással lesz, a pénzügyi szolgáltatások csak egy ezek közül. A blokkláncról szóló állásfoglalásban megvizsgáljuk a közvetítő kiiktatásának hatásait más szektorokban is, úgymint az energiaiparban, az egészségügyben, az oktatásban, a kreatív iparágakban és a közigazgatásban” - mondta el Eva Kaili (szocialista, görög), az EP tudományos témákkal foglalkozó osztályának (STOA) elnöke.
Kis- és középvállalkozásokra koncentrálnak
„Arra törekszünk, hogy az EU vezető szerepet töltsön be a blokklánc területén. Igaz az, hogy erős a blokklánc iránti vállalkozói érdeklődés. Szabályozókként biztosítanunk kell, hogy minden ilyen irányú kezdeményezés megkapja a szükséges intézményi és jogi biztonságot. Az állásfoglalásnál követett irányelveink, az innovációs alapelv, valamint az üzleti modellekre és a technológiákra irányuló pártatlanság a startupokat és a kisvállalkozásokat helyezi a középpontba” - magyarázta Eva Kaili.
Az adatbiztonsággal kapcsolatos aggodalmakra reagálva elmondta, hogy a technológia fejlődésével változnak a kockázatok is. „Nem bölcs dolog önmagában a technológiát szabályozni, hanem inkább a felhasználását és a technológiát az üzleti modelljeikben alkalmazó ágazatokat kell. A fogyasztóvédelem és a befektetők védelme az első” - tette hozzá Eva Kaili.
A Parlament mellett az Európai Bizottság is egyre többet foglalkozik a blokklánc technológiával, februárban például megalapította az Uniós Blokklánc Megfigyelőközpontot és Fórumot.
Forrás: Európai Parlament - 2018. május 17.