EU: több veszélyes terméket jelentettek 2020-ban

Nőtt a veszélyes, nem élelmiszer termékekre vonatkozó bejelentések és intézkedések száma tavaly: az európai fogyasztók védelme érdekében létrehozott gyorsriasztási rendszerben részt vevő országok hatóságai 2253 riasztást jelentettek, és a riasztások alapján csaknem 5400 esetben intézkedtek, ami 2019-hez képest 20 százalékos növekedés - közölte Didier Reynders jogérvényesülésért és fogyasztóvédelemért felelős biztos online sajtótájékoztatóján.

Kiemelte: ez a teljes hálózat, a nemzeti hatóságok közös erőfeszítéseinek eredménye, ami a járvány miatti korlátozások ellenére fennakadás nélkül, sikerrel működött az emberek védelme érdekében. Elmondta: a játékokkal kapcsolatban érkezett a legtöbb kifogás, az összes bejelentés 27 százalékát tette ki, majd a gépjárművek (21 százalék), valamint az elektromos készülékek és berendezések (10 százalék) kategóriája következett. Ezek az arányok az előző évhez képest alig változtak. A leggyakrabban jelentett kockázatok között az első a sérülést okozó termékkel kapcsolatos (25 százalék). A második leggyakrabban jelzett aggály (18 százalék) vegyi anyagokra vonatkozott, ezt követte a gyermekek fulladásának kockázata (12 százalék).

A jelentés szerint Magyarországon szintén a játékok miatt érkezett a legtöbb bejelentés, az esetek 29 százalékában, ezt a fényfüzérek (28 százalék) és a világítóberendezések (15 százalék) követi. A leggyakoribb kockázat az áramütés, az égési sérülés, és a tűzkockázat volt 2020-ban, 28, 22, illetve 20 százalékkal.
A tagállamok hatóságaihoz tavaly csaknem 200 riasztás érkezett koronavírussal kapcsolatos termék, főként nem megfelelő védelemmel ellátott maszkok miatt - közölte. Azt mondta, hogy egyre több kihívást kell kezelniük az online értékesítés növekedése miatt. Folyamatosan figyelik a kockázatos termékeket kínáló online platformokat, idén a Covid-19-cel kapcsolatos, veszélyes termékek mellett erre fektetnek nagy hangsúlyt.

A bizottság közleménye szerint az uniós riasztási rendszer mellett, az EU-ban a fogyasztók védelmét szolgálja az úgynevezett termékbiztonsági vállalás, amely konkrét intézkedéseket határoz meg a piacterek számára annak érdekében, hogy a platformjaikról a lehető leghamarabb eltávolítsák a nem biztonságos termékekre vonatkozó ajánlatokat. Eddig tizenegy online óriásvállalat csatlakozott a megállapodáshoz: a bol.com, az eMAG, a Wish.com, az AliExpress, az Amazon, az eBay, a Rakuten France, az Allegro, a Cdiscount, valamint kedden az Etsy és a Joom is.

Pinuccia Contino, az Európai Bizottság Fogyasztóvédelmi főigazgatósága termékbiztonsági és gyorsriasztási egységének vezetője hangsúlyozta: sikeres év volt a tavalyi, amit a gyorsriasztási rendszerben megtett intézkedések jelentős emelkedése mutat, a járvány ellenére. Minden tagállami hatóság megfelelt a válság kihívásainak. Ismertette: az Európai Bizottság számára fontos a fogyasztók védelme, a rendszerben minden kereskedő azonnal rögzítheti a fogyasztóvédelmi szempontból aggályosnak talált termékeket, majd központi kivizsgálás után szintén ezen keresztül kaphatnak értesítést a termék további értékesítésének lehetőségeiről minden egyes országban, megelőzve ezzel azt, hogy a veszélyes termékek eljussanak a fogyasztókhoz.
Az egységes piac országainak termékbiztonságért felelős hatóságai a gyorsriasztási rendszer révén gyorsan tájékoztathatják egymást, ha veszélyes (nem élelmiszer jellegű) termék kerül forgalomba - emelte ki Pinuccia Contino. A rendszert 31 ország, azaz valamennyi uniós tagállam, valamint Izland, Liechtenstein és Norvégia használja. (Az Egyesült Királyság 2020. december 31-ig vett részt benne.)

Forrás: Magyar Távirati Iroda, 2021. március 2. 

Szerző: EEN
2021.03.10.