A kamara rövid gazdasági hírei - 2023.06.02.

Ősszel parlament elé kerülnek az építőipar számára is meghatározó jelentőségű törvények

Ősszel parlament elé kerülnek az építőipar számára is meghatározó jelentőségű törvények – hangzott el az Építők napi központi ünnepségen. „Az ember a legfontosabb az építőiparban” – szögezte le Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke az ünnepségen, amelyen az ágazat 380 ezer, a háttériparral együtt mintegy félmillió munkavállalóját köszöntötték. Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta, a kormány új alkotmányt akar adni a magyar építőiparnak, ennek érdekében 25 szakmai szervezettel egyeztet. Céljuk, hogy olyan új eljárásrend lépjen életbe, amely az állami beruházások tekintetében a kevesebből többet elv alapján, a kivitelezési és a fenntartási költségek figyelembevételével eredményez új beruházásokat.

A kormány új programmal támogatja a magyar cégek külföldön termelt profitjának hazai befektetését

Új program indítását tervezi a kormány, amellyel ösztönözni fogják a magyar vállalkozások külföldön keletkezett profitjának hazai befektetését a kapacitásaik bővítése érdekében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap Oslóban. A tárcavezető a Vajda Papír skandináviai leányvállalatának rendezvényén vett részt, ahol elmondta, Magyarország lakosságszám tekintetében 95. a világon, az exportteljesítményével viszont a 34. helyen áll a globális rangsorban, miután tavaly 142 milliárd eurót ért el a kivitel értéke. Kiemelte, az export terén az üvegplafont elérő cégeknek közelebb kell vinniük a termelést a célpiacokhoz, az ezt célzó projekteket pedig a kormány is támogatja.

Az állampapírok felé tereli a kormány a megtakarításokat

Az állampapír iránti keresletet erősítené a kormány a legújabb intézkedéseivel – jelentette ki Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy háttérbeszélgetésen. Mint elmondta, az értékapapíralapokkal kapcsolatban a kormány elvárása, hogy értékpapír-túlsúlyos portfólióval rendelkezzenek, ezért vezették be, hogy az értékpapíralapok portfóliójában tartott eszköz súlya legalább 60 százalékos mértékben értékpapírból álljon. Júliustól az értékpapíralapok eszközeinek legfeljebb 5 százalék fektethető be forintban denominált, állampapírtól eltérő hitelviszonyt megtestesítő értékpapírba. Emellett az értékapapíralapok és ingatlanalapok a likvid eszközeinek legalább 20 százalékát a magyar állam által kibocsátott diszkont kincstárjegyben kell tartani.

Lassul a világkereskedelem növekedési üteme

A koronavírus-járvány első sokkját követő két év kiugró ütemű kilábalása után az idén meredeken lassulni kezdett a világkereskedelem növekedési üteme - áll a Fitch Ratings globális szektorelemzésében. A nemzetközi hitelminősítő friss előrejelzése szerint 2023 egészében a globális kereskedelem értéke mindössze 1,9 százalékkal bővül a tavaly mért 5,5 százalékos növekedés után.

Szerző: Balázs István
2023.06.02.