- Alelnök úr, hogyan érintette a koronavírus-járvány a gazdaság ipari szereplőit? A méret, a profil, vagy éppen az alkalmazkodóképesség határozta meg, hogy ki hogyan birkózott meg a helyzettel?
- Valamilyen módon a gazdaság valamennyi szereplőjét érintette ez a pandémiás helyzet, de nem egyformán, ki többet, ki kevesebbet kapott. Elsősorban attól függött vállalkozások ütésállósága, hogy ki milyen szektorban tevékenykedett. A legsúlyosabb csapásokat a szolgáltató ágazatban szenvedték el a vállalkozások, komplett szektorok álltak le. Ők nyilván sokkal érzékenyebben élik meg ezt az időszakot. Az iparban elsősorban az autógyárak illetve értékesítési láncaik leállása okozott nagyobb problémát, a beszállítóknál is. Máshol, így a mi cégünknél is, inkább az okozott zavart, hogy egyes külföldi beszállítók nem tudtak időre teljesíteni. 

Nem álltak le

- Ha jól értem, a termelő ágazatokban nem volt jellemező a leállás. 
- Az otthonmaradás a kkv-szektort, legalábbis a közepes méretű cégeket, tulajdonképpen nem nagyon érintette. Kivéve persze, ha egy multinacionális cég leállt, értelemszerűen a hozzá kapcsolódó beszállítói lánc is megállt. Egyébként nem állt le a munka, vagy csak nagyon rövid időre. Számos gazdasági szereplővel beszélgettem, az volt az érzésem, hogy talán nagyobb kommunikációs figyelmet kellett volna fordítani annak sulykolására, hogy: ha olyan tevékenységet végez egy vállalkozás amit otthon is el lehet végezni, az végezze otthon,  de amit nem, ott teremtsék meg a feltételeket a biztonságos munkához, de dolgozzanak. A legtöbb cég egyébként így is csinálta. Véleményem szerint leállás után sokkal nehezebb újraindítani egy vállalatot, mint fenntartani a folyamatosságot. 

- Azért ez nem lehetett egyszerű döntéseket hozni ebben a finoman szólva is szokatlan helyzetben, hiszen nem volt ilyen jellegű gyakorlata senkinek. 
- Valóban teljesen új volt a feladat, de villámgyorsan ment. Az alapvető higiéniás feltételeket kellett megteremteni, illetve az ezzel kapcsolatos intézkedéseket meghozni. Mi azt az irányt követtük, hogy az embereink lehetőleg ne legyenek együtt, a korábban párban vagy csoportban végzett munkafolyamatokat szétválasztottuk. A nyugdíjas korú munkatársainkat pedig arra kértük, maradjanak otthon, amit kellő rugalmassággal, munkaszervezéssel meg tudtunk oldani. Ahogy nekünk, a menedzsmenteknek mindenhol végig kellett gondolnia, hogyan lehet biztosítani a folyamatos munkát, hogy lehet a beszállítási zavarokat rugalmasan kezelni, és a legrosszabbra is gondolva, ha valamilyen oknál fogva megjelenik a járvány a cégnél mi a teendő. Szóval a bezárással is számolni kellett - mivel állunk le, mivel nem, kit kell értesíteni és kiket nem… Hál’istennek ez nem következett be! A kkv-k, és különösen a középméretű vállalkozások nagy többsége kellően komolyan vette ezt a helyzetet, ugyanakkor nem volt pánik, a realitások talaján tudott maradni. A legjobb példa erre az építőipar, holott nyilván óriási munkaerővesztéseik voltak a határok lezárása miatt, de maga az alaptevékenység nem állt meg.

A beszállítói lánc akadoztott

- Említette, hogy a Tornádónál is voltak beszállítói zavarok – a megrendeléseiket nem vetette vissza a járvány
- Nálunk a hosszú távú megrendelések a jellemzőek, ilyen szempontból szerencsés a helyzetünk. Nem attól függünk, hogy naponta érkeznek-e újabb megrendelések, ugyanis a meglehetősen munkaigényes gyártási folyamatok miatt hosszúak ciklusokkal dolgozunk. Azt persze nem tudjuk megmondani, hogy a rendelések a jövőben ugyanolyan ütemben érkeznek-e majd, mint ahogy eddig megszoktuk. A fő kérdés esetünkben valóban az volt, hogy a külföldi beszállítói láncok hogyan tudnak teljesíteni, és egyáltalán tudnak-e jönni az áruk nyugati partnereinktől. Az egyik belga beszállítónknak például be kellett zárnia az ottani súlyosabb vírushelyzet miatt, nem tudott szállítani időre.  Nem jött időbe, így mi sem tudtuk ütemezetten végezni feladatainkat – át kellett szerveznünk bizonyos munkafolyamatokat. Ilyen jellegű gondok voltak, és vannak is, de ez még mindig a megoldható kategória. Hasonló problémánk volt olasz és a francia beszállítókkal is. Most például olyan járműveket készítünk, amihez az alapjármű Franciaországban készül, viszont partnerünknél alkatrész-beszállítási és kommunikációs gondok vannak.

- Minek köszönhető, hogy bizonyos méret fölött az ipari cégek többsége állva tudott maradni? 
- Azok a piaci szereplők, amelyek elérik legalább a kkv-, s főleg a közepes cég méretet, és ahol cégszerű szabályos működés van, többnyire rendelkeztek olyan tartalékokkal, amellyel a két-három hetes, egyhónapos zavart kezelni tudják. Ebben a szektorban tömeges elbocsátás nem is volt. Persze az, hogy történt valami a munkaerőpiacon, abból is látszik, hogy sokkal több álláskereső jelenik nálunk is. Míg korábban a munkaerő keresése külön feladatot jelentett, most ez sokkal könnyebben megy… 

Előtérben a digitalizáció

- Hozhat-e valamilyen mélyrehatóbb változásokat ez a rendkívüli időszak technológiai, illetve munkakultúrában?
-  A digitalizációnak például biztosan komoly lökést adott ez a mostani helyzet. Aki fel volt készülve, tudott működni távolról is, mi a cégnél a mai napig konferenciabeszélgetéseken értekezünk, annak ellenére, hogy egy telephelyen vagyunk, nem ülünk össze fizikai értelemben. Csak kis csoportokban ülünk le részfeladatokat megbeszélni, de akkor is távolságot tartva. A mai napig vigyázunk egymásra és magunkra. Attól, hogy a korlátozásokat feloldották, a vírus még nem távozott az országból, ezt a fajta fegyelmezettséget továbbra is fenn kell tartani. Ez az alapja annak, hogy a gazdaság tudjon működni. A digitalizáció, a robotizáció már csak azért is előtérbe fog kerülni, mert mindenki gondol azért arra is, hogy ez a járvány visszajöhet, de más hasonló rendkívüli helyzetekre is fel kell készülni. 

- Vajon az emberek gondolkodásában is hagyott valamilyen pozitív lenyomatot ez a kritikus időszak? 
- Olyan fokú toleranciát indukált ez a helyzet az egész rendszerben, amely a korábbi, talán túl száraz, üzleties, néhol kicsit agresszív üzleti magatartást sokkal emberibbé tette. Míg korábban rendkívüli büntetőszankciók jártak bizonyos szerződéseknél a határidők miatt, most mindenkivel normálisan lehetett tárgyalni. A partnerekkel közösen kerestük a valamennyi fél számára megnyugtató megoldásokat. Megváltoztak az emberi kapcsolatok, mintha kicsit mindenki jobbá vált volna. Csak maradjon is így!

Az oktatásnak is át kell alakulnia

-  Az oktatást, képzést sem hagyta érintetlenül a járványhelyzet. Merre tovább?
- Attól függ, hogy a képzés melyik szintjét nézzük. Az egyetemeken a digitális oktatást többnyire eredményesen művelik, át kell gondolni milyen mértékben és módon célszerű beemelni a jövő felsőfokú képzésbe. Nem feltétlenül kell mindent a hagyományos módon oktatni.  A jövő egyetemi oktatása szerintem úgy nézne ki, hogy a szakterület - hadd ne mondjam, a világ - legjobb előadóját hallgatják a hallgatók, a gyakorlatot, laborfoglalkozást végzik az iskolájukban, a feladatok megoldásán közösen dolgoznak, csoportban, csapatban – ahogy az életben is kell majd dolgozniuk.  

A szakképzésben komoly zavarokat okozott ez a helyzet, egészen egyszerűen nem voltunk felkészülve rá, az egyetemen sem, de ott olyan felnőtt hallgatói gárda van, amelytől nem áll távol az önállóság. A hatékonyság és az idő döntő faktor  lesz a jövő oktatásban. A szakképzésnél a gyakorlati képzés egy ideig megállt, az volt az elképzelés, hogy legalább a tanulószerződéses kapcsolatok területén induljon el. Ahol meg tudták teremteni a biztonságos gyakorlati képzés feltételeit, ott indítható is volt a gyakorlati foglalkozás. Persze nagy volt így az asszimetria a képzési rendszerben. A gyerekek lelkivilágát ismerve, nem csoda, hogy olykor felvetették: miért kell neki bejönnie, amikor a másiknak nem kell. 

A gyakorlati képzésben ugyan nehéz elképzelni a digitális oktatást, már csak azért is, mert a legtöbb szakmában nincsenek hozzá anyagok. Pedig a gyakorlati képzés jelentős részét videóra lehetne venni. Azt sem tartanám elképzelhetetlennek, hogy míg a korszerű technológiákat élőben oktatnák, a többit ki lehetne egészíteni digitális tananyagokkal. A kettő kombinációját lehetne használni. Ezzel fel lehetne készülni arra is, hogy ha megint lesz ilyen helyzet, a szakképzést már hatékonyan lehessen folytatni. 

Ahogy megyünk lefelé a korosztályokban, egyre nagyobbak a zavarok az oktatásban. Az általános iskola felsőbb osztályaiban kevésbé, de az alsó tagozatokban már komoly problémák adódtak. Gondoljunk bele egy olyan családnak a helyzetébe, ahol több gyerek van, egy számítógép, és még a szülő is home office-ban dolgozik -  mekkora ott az oktatás hatékonysága? 

Összességében azt tudom mondani, hogy nincsen akkora dráma, mint azt sokan gondolják. Fogékony, rugalmas korosztályokról van szó, akiknél ez kéthárom hónap más típusú tanulás semmi olyan problémát, lemaradást nem okozhatott, amit ne lehetne később behozni.

Ő. F.