Ez varázslat volt Sanyi bácsi!

A 71 éves vásárhelyi fazekas, népi iparművész, Ambrus Sándor úgy döntött: hivatalosan is nyugdíjba vonul, visszaadja vállalkozói igazolványát, nem készít több kerámiát. Elsősorban egészségi állapota miatt határozott így – azért őt ismerve, a maga örömére azért még biztosan készít még egy-két tárgyat, azzal is gyarapítva gyűjteményét. A Magyar Kézműves Remek Díjat zsinórban tízszer érdemelte ki a mester, és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Elnöki Aranyérmét is megkapta. Kamaránk által adományozott számos díjhoz is Ambrus Sándor készített művészi emléktárgyat. 

Kezei remegnek, gyenge, fáradékony, ezért döntött úgy felesége és fiai rábeszélésére, abbahagyja a fazekasságot, „dolgoztál már eleget”, mondták neki. „Április 12-én betöltöttem a 71-et, 57 év munkaviszony van mögöttem. Az elmúlt 5 évben több egészségügyi problémával küszködtem, küszködök” – meséli Ambrus Sándor.  Az utolsó lökést a koronavírus-világjárvány adta, mely a turizmust és ezzel őt is padlóra küldte (Belvárosi Fazekasházát sokan látogatták), és a járvány elmúlta után szerinte még legalább 1 év kellene a talpra álláshoz. Akkor már 72-73 esztendős lesz.

„Nagyon fáj”

- Nagyon fáj, hogy így alakult. Nem így akartam, nem így terveztem, de az élet közbeszólt. Be kellett látnom, remegő kézzel nem csinálhatom - közölte meghatottan, szomorúan. - Édesapám 57 évvel ezelőtt látta, hogy vonzódom az agyaghoz, ezért a Majolikagyárba adott inasnak, tanulónak. Remek, összetartó volt a kollektíva – folytatta a kezdetekkel. - Akadt olyan mesterem, aki úgy szólított, „mustohafiam”, annyira szeretett. Szép 25 évet töltöttem a Majolikában, sokat tanultam ott, akárcsak, már közel a negyvenhez, Budapesten Bod Éva Munkácsy-díjas keramikustól. Saját műhelyemet 1989-ben nyitottam meg Vásárhelyen, amely 200 éve még a fazekasság fővárosa volt Magyarországon – idézte fel pályafutását.

Stílus, kísérletek

- Munkáim a fehér alapon kobaltkék mázat használó csúcsi mesterek hagyományos forma és színvilágát őrzik. Különösen említésre méltók a bordástálak, vagy formás tálak, melyek a XIX. század utolsó harmadában a csúcsiak jellegzetes edényformái voltak. Sokat kísérleteztem mázakkal és festékekkel. Zöldmázas könyvbutellák, tintatartók, hordósorok, csörögés tálak, kulacsok a legkorábbi kerámiák világát idézik, amelyek áttört, rátétes, karcolt díszítésükkel a maguk korában is a reprezentációt szolgálták – magyarázta Ambrus Sándor. A város központjában álló családi házában alakította ki 60 m2-es kiállítótermét – a Belvárosi Fazekasházat -, melyben főleg saját termékeiből összeállított, válogatott anyag látható.

Kamarai kapcsolat

Zsűrizett, díjazott munkáival, a vásárhelyi népi edények – az étkészletektől a butellákon és gyertyacsillárokon át a koronás korsókig -, azok motívumainak felkutatásával, újraalkotásával korán a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara látókörébe került. - A Csongrád Megyei Közművelődési Intézet egyik kiállításán figyeltek fel rám. 25 éve vagyok kamarai tag - a kézműves tagozatot erősítettem -, amiről tavaly oklevelet is kaptam - emlékezett a népi iparművész.

- A Magyar Kézműves Remek Díjat zsinórban tízszer érdemeltem ki, és volt olyan év, mikor a Csongrád megyei csapat hetet hozott el. Az elnöki aranyérem mellett közel áll a szívemhez az a 18 karátos arannyal díszített váza, amit 50 éves jubileumomra a kamara adott nekem. A kamarának sokat köszönhetek: elismerték munkáimat, törekvésemet a népi múlt, az örökség megőrzésére – közölte a mester. Hozzátette: a legbüszkébb - az olyan különlegesség, mint a koronás korsó mellett - a vásárhelyi edények feldolgozására. A XIX. századi népi kerámia formái és díszítménykincseiből alakította ki egyéni stílusát. Műveivel szerepelt az Iparművészeti és a Mezőgazdasági Múzeumban, Brüsszelben, Hódmezővásárhely testvérvárosaiban. Maga is készített elismerésekhez díjakat (például az önkormányzatnak a Hód-Mezőgazdának, de a kamarának is), Mádl Ferenc köztársasági elnök 24 személyes étkészletet rendelt tőle, és gyerekek sokaságával szerettette meg az agyagozást, a korongozást.

Tárlatvezetés

A kiállítótérben mesélt a kerámiákról, közben emlékeket idézett: hogyan ismerkedett meg a vízilabda-legenda Kárpáti Györggyel, az Aranycsapatból Puskás „Öcsi” Ferenccel és Hidegkuti Nándorral, valamint Habsburg Ottóval. 

- Egy hónapja nem ültem koronghoz. Benga voltam és a gyerekek sem engedték volna. De ha lesz valami ötletem - éjszaka, ha nem tudok aludni, ilyeneken agyalok –, azt megvalósítom, hogy a „kétezres” gyűjtemény „kétezeregy” darabosra bővüljön. Nem tudom teljesen abbahagyni… – jelentette ki elérzékenyülve. Bizonyította: kérésünkre, zörögjünk egy kicsit megjegyzéssel, odaült a koronghoz és az alaktalan agyagból percek alatt formás vázát készített. - A gyerekek mindig azt mondták, ez varázslat – mondta Sanyi bácsi.