Szabályozzák a blokklánc technológia felhasználását

EEN

Az EP ipari szakbizottsága megtette az első lépést a blokklánc technológiára épülő vállalkozások és alkalmazások szabályozása felé.  A Bitcoin és hasonló kriptovaluták alapjául szolgáló blokklánc technológia felrázta a pénzügyi szektort, de emellett a médiától kezdve a közigazgatásig is egyre több helyen kezdik el használni. Épp ezért az Európai Parlament ipari szakbizottsága megszavazta a blokkláncra épülő vállalkozások és alkalmazások szabályozására vonatkozó állásfoglalási indítványát.

Forradalmi változások

„A blokkláncnak és általában az elosztott főkönyvi technológiáknak van egy erősen forradalmi eleme, amely számos ágazatra hatással lesz, a pénzügyi szolgáltatások csak egy ezek közül. A blokkláncról szóló állásfoglalásban megvizsgáljuk a közvetítő kiiktatásának hatásait más szektorokban is, úgymint az energiaiparban, az egészségügyben, az oktatásban, a kreatív iparágakban és a közigazgatásban” – mondta el Eva Kaili (szocialista, görög), az EP tudományos témákkal foglalkozó osztályának (STOA) elnöke.

Kis- és középvállalkozásokra koncentrálnak

„Arra törekszünk, hogy az EU vezető szerepet töltsön be a blokklánc területén. Igaz az, hogy erős a blokklánc iránti vállalkozói érdeklődés. Szabályozókként biztosítanunk kell, hogy minden ilyen irányú kezdeményezés megkapja a szükséges intézményi és jogi biztonságot. Az állásfoglalásnál követett irányelveink, az innovációs alapelv, valamint az üzleti modellekre és a technológiákra irányuló pártatlanság a startupokat és a kisvállalkozásokat helyezi a középpontba” – magyarázta Eva Kaili.

Az adatbiztonsággal kapcsolatos aggodalmakra reagálva elmondta, hogy a technológia fejlődésével változnak a kockázatok is. „Nem bölcs dolog önmagában a technológiát szabályozni, hanem inkább a felhasználását és a technológiát az üzleti modelljeikben alkalmazó ágazatokat kell. A fogyasztóvédelem és a befektetők védelme az első” – tette hozzá Eva Kaili.

A Parlament mellett az Európai Bizottság is egyre többet foglalkozik a blokklánc technológiával, februárban például megalapította az Uniós Blokklánc Megfigyelőközpontot és Fórumot.

Forrás: Európai Parlament – 2018. május 17.

2018-05-24T11:33:48+00:00