Megkapta a GTK Kiemelkedő Partnere Díjat a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

CSMKIK, Díj

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara a GTK Kiemelkedő Partnere Díjat adományozott a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának, amelyet a január 17-i  diplomaosztó ünnepségen Dr. Tráserné Oláh Zsuzsanna, a kamara titkára, Nemesi Pál elnök és Dr. Szeri István tiszteletbeli elnök vettek át.

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara 2017-ben alapította a GTK Kiemelkedő Partnere Díjat a kar céljainak megvalósítását, a szegedi gazdasági felsőoktatás fejlődésének előmozdítását támogató partnerei elismerésére, különös tekintettel az oktatásra, kutatásra, tehetséggondozásra, a kar polgáraival való kapcsolattartásra, további együttműködésekre.

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Gazdaságtudományi Kar alapításának egyik támogatója, a dél-alföldi közgazdászképzés életre hívásának egyik kezdeményezője volt. A közgazdászképzés 25, a kar alapítása óta eltelt 20 évben a kar és a kamara közötti szakmai együttműködés jóvoltából több program is létrejött (például az Ecodemia nyári egyetem). A kamara mindenkori tisztségviselői szakmai tanácsokkal készségesen segítették a kar fejlesztési törekvéseit, akár a képzési programok kialakításáról, akár a munkaerőpiaccal való kapcsolattartásról vagy a kötelező szakmai gyakorlatok szervezéséről és megvalósításáról volt szó.

(Forrás: www.eco.u-szeged.hu)

2019-02-11T11:00:07+00:00