Végéhez közelednek a kamara mesterképzései

A végéhez közelednek a Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (CSMKIK) támogatott mesterképzései. Hétfőn a Szentesi Ágazati Képzőközpont Szépészeti Részlegében került sor a fodrász mesterjelöltek gyakorlati vizsgájának első napjára. Mellettük autószerelő, karosszéria lakatos és festő, mázoló és tapétázó szakmában szerezhetnek még mesterlevelet idén, összesen 39 szakember kapcsolódott be az őszi időszakban az oktatásba.

Kopasz Éva, a CSMKIK mestervizsga referense elmondta, a mesterképzés a szakma csúcsát jelenti. A vizsgát egy 180 órás képzés előzi meg, mely elméleti és gyakorlati elemekből áll - ezt kellett teljesítenie a jelölteknek a vizsga előtt néhány hónap alatt. Kiemelte, hogy igyekeznek úgy megszervezni a képzéseket, hogy a résztvevők a szakmákban országosan ismert és elismert oktatóktól szerezzenek magasszintű, új szakmai tartalommal megtöltött tudást. Azonban nem csak emiatt vonzóak a képzések, hiszen a kamara anyagilag is támogatja a mesterképzést: a résztvevőknek ugyanis a teljes, több mint fél millió forintos képzésnek kevesebb mint 20 százalékát kell kifizetniük részvételi díjként. Ráadásul a mesterlevelet szerző szakemberek a szakmát tanuló fiatalok gyakorlati oktatásába is bekapcsolódhatnak, akiknek naprakész, modern tudást tudnak átadni a jövőben.

Nagyon örültek a lehetőségnek, hogy a kamara támogatásával ebben az évben Szentesen valósulhatott meg a fodrász mesterképzés – hangsúlyozta Dancsó Erika, a Szentesi Ágazati Képzőközpont ügyvezetője. Szerinte egy rendkívül jó szakmai csapat jött össze, így a jelöltek magas szakmai színvonalon sajátíthatták el a mesterlevél megszerzéséhez szükséges tudást.

Hétfőn és kedden olyan gyakorlati vizsgafeladatokat kell megoldaniuk a vizsgázóknak, melyek a napi munkájuknak is a része – emelte ki a képzésen elméleti és gyakorlati oktatóként résztvevő Medgyesi Arnoldné. Arról kell számot adniuk, hogy ezeket mesterszinten tudják teljesíteni. Az első napon klasszikus feladatok, egyebek mellett póthaj- és parókakészítés, valamint tartós formaváltoztatás kerül a terítékre. A zárónapon a női szakág feladataiból vizsgáznak a mesterjelöltek- tette hozzá.

Az ebben az időszakban sikeres mestervizsgát teljesítő szakemberek december 5-én vehetik majd át mesterlevelüket Szegeden, a kamarai székházban.

Galéria