Tájékoztatás a gyakorlati képzőhelyeknek

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban ezúton tájékoztatjuk a vállalkozásokat, hogy a gyakorlati oktatáson lévő  tanuló a duális képzőhelyen történő gyakorlati oktatásra nem kötelezhető.

 

1.    Tanulószerződés és Együttműködési megállapodás:

A tanuló a duális képzőhelyen történő gyakorlati oktatásra nem kötelezhető!

2020.03.16-ától, hétfőtől, előre nem meghatározott ideig a diákok nem látogathatják az iskolákat a koronavírus fenyegetés okán kialakult veszélyhelyzet miatt. Ebben a helyzetben új oktatási munkarendre - úgynevezett tantermen kívüli digitális munkarendre - állnak át az iskolák. Ez azt jelenti, hogy a tanulók digitális úton jutnak majd hozzá a tananyagokhoz, amit a pedagógusok online módon juttatnak el a részükre.

Ez a helyzet a tanulók gyakorlati képzését is kiemelten érinti. A szakmai gyakorlati oktatást a duális képzésben lehetőség szerint digitális munkarendben, vagy egyéni felkészüléssel, vagy projektfeladat előírásával kell teljesíteni.

Amennyiben a duális képzés keretében a gyakorlati képzőhely, a gazdasági kamara, az iskola vagy a tanuló – kiskorú tanuló esetében törvényes képviselője – úgy ítéli meg, hogy a tanulószerződéses tanuló gyakorlati oktatása a képzőhelyen biztonságosan nem megoldható, az iskola és a gyakorlati képzőhely közösen dönt a gyakorlati oktatás halasztásáról, vagy digitális munkarendben történő megszervezéséről.


Amennyiben a gyakorlati képzőhely, az iskola és a tanuló a továbbiakban is a gyakorlati oktatás személyes megvalósítását tervezi, úgy a gyakorlati képzőhelynek a gyakorlatokat a meghatározott járványügyi feltételek betartásával kell megvalósítania.

Ha a duális képzés keretében a gyakorlati képzőhely, az iskola vagy a tanuló – kiskorú tanuló esetében törvényes képviselője – úgy ítéli meg, hogy a tanulószerződéses vagy együttműködési megállapodással rendelkező tanuló gyakorlati oktatása a képzőhelyen biztonságosan nem megoldható, az iskola és a gyakorlati képzőhely közösen dönt a gyakorlati oktatás halasztásáról, vagy digitális munkarendben történő megszervezéséről.


Ha a szervezet/tanuló/szülő/iskola nem szeretné, nem javasolja a gyakorlati képzésen történő megjelenést, igazolt hiányzásnak minősülnek a gyakorlati napok. Amennyiben nem valósul meg a gyakorlati képzés, kérem, haladéktalanul vegyék fel az iskolai gyakorlati oktatásvezetőkkel a kapcsolatot, miként tudják várhatóan a későbbiekben a kiesett gyakorlati képzést pótolni, továbbá a nyári gyakorlatok előrelátható szervezése hogyan történik.

Gyakorlati oktatásvezetők intézményenként:

Tagintézmény neve

Gyakorlati oktatásvezető neve

Hódmezővásárhelyi SZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Ladányiné Lőrincz Ildikó

Hódmezővásárhelyi SZC Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Mocsári Ernő

Hódmezővásárhelyi SZC Eötvös József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Teodor Zsuzsanna

Hódmezővásárhelyi SZC Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Kis-Molnár Péter

Hódmezővásárhelyi SZC Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Rácz Margit

Hódmezővásárhelyi SZC Pollák Antal Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Szemerédi Endre

Hódmezővásárhelyi SZC Sághy Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Berkes Ilona

Hódmezővásárhelyi SZC Zsoldos Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Koós Zoltán

Szegedi SZC Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Havrincsák Gábor

Szegedi SZC Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Kis Zoltán

Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Masa László

Szegedi SZC Hansági Ferenc Szakképző Iskolája

Sörfőző-Kálmán Edina

Szegedi SZC József Attila Általános Iskolája és Szakképző Iskolája

Vékony-Sipos Béla

Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Szakgimnáziuma

Dr. Nyáriné Tóth Beáta

Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Bajusz Attila

Szegedi SZC Móravárosi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Kiss László

Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskolája és Garabonciás Kollégiuma

Rocskár György

Szegedi SZC Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma

Király-Török Annamária

Szegedi SZC Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma

Polgárné Asztalos Judit

Szegedi Tudományegyetem Kossuth Zsuzsanna Szakgimnázium és Szakközépiskola

Dr. Rázsó Katalin

 

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gyakorlati képzéssel foglalkozó szervezetek számára lehetővé tette, hogy elektronikus úton is kezdeményezhessék a tanulószerződések, együttműködési megállapodások megkötését. Amíg ez a helyzet fennáll, nem szükséges papír alapon beküldeni a fenti dokumentumokat az aláírást követően Kamaránkba. Az ISZIIR-ben történő rögzítés során egészen az aláírás állapotig lehet eljutni. Az Önök által ide rögzített szerződéseket közvetlenül meg tudjuk tekinteni, tartalmát ellenőrizni.

Bővebben az alábbi weboldalon olvashat erről:

https://csmkik.hu/oldalak/online-ugyintezesi-lehetoseg-a-gyakorlati-kepzok-szamara

Amennyiben az elektronikus ügyintézéssel, illetve tanulószerződéssel, együttműködési megállapodással kapcsolatos ügyben kérdés merülne fel, kérem, keresse szakképzési tanácsadó kollégáinkat ügyintézés céljából:

Központi e-mail cím: szakkepzes@csmkik.hu

Kovács Kata: +36 30/9851-988 kovacs.kata@csmkik.hu

Fetzer Gábor: +36 30/455-1496 fetzer.gabor@csmkik.hu

Dr. Beregszászi Ferenc: +36 30/455-1894, beregszaszi.ferenc@csmkik.hu

 

 

2.      Szintvizsgák:

A 2020. március 15. napját követően esedékes szintvizsgák halasztásra kerülnek. Iskolai javaslat alapján az összefüggő szakmai gyakorlat kezdetére a tanulók szintvizsga nélkül is tanulószerződést köthetnek.

 

3.      Képzőhelyek ellenőrzése, látogatása:

A kamarai képzőhely-látogatásokat, ellenőrzéseket a veszélyhelyzet fennálltáig szüneteltetjük.

4.      Minden kamarai rendezvény és szakmai képzés (gyakorlati oktatói és mester) határozatlan ideig szünetel:

https://csmkik.hu/hirek/szunetelo_rendezvenyek

 

5.       Ügyintézés:

Szakképzéssel kapcsolatos ügyintézésre kizárólag elektronikusan, on-line van lehetőség( A személyes ügyintézés a koronavírus veszélyhelyzetre tekintettel szünetel).

 

Munkatársaink elérhetősége:

Duális képzési tanácsadó

Kovács Kata

30 / 985 1988

kovacs.kata@csmkik.hu

Dr. Beregszászi Ferenc

30 / 455 1894

beregszaszi.ferenc@csmkik.hu

Fetzer Gábor

30 / 455 1496

fetzer.gabor@csmkik.hu

Pályaorientáció

Szalai Hajnalka

30 / 455 1463

szalai.hajnalka@csmkik.hu

Szintvizsga

Dankó Viktória

30 / 455 1494

danko.viktoria@csmkik.hu

Képzőhely ellenőrzés

Iritz-Fekete Lívia

30 / 455 1271

fekete.livia@csmkik.hu

Gyakorlati oktatói képzés / Mesterképzés

Kiss Éva

30/455-1436

kiss.eva@csmkik.hu

 

 

A változásokról folyamatosan értesítjük Önöket.

 

 

                                                                                   CSMKIK Képzési Igazgatósága