Százhatvan fiatalnak mutatták meg Szegeden, hogyan lehetnek sikeres vállalkozók
Szakképzőiskolás diákoknak beszélt a vállalkozások működéséről egy szegedi fiatal üzletember szerdán a Vedres iskolában. A Vállalkozás ismereti roadshow szegedi állomásán 160 leendő fiatal vállalkozó kapott hasznos információkat.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Vállalkozásismereti roadshowt indított. A program célja, hogy segítse a középiskolát végzett fiatalokat saját vállalkozásuk elindításában. A rendezvény szerdán Szegedre érkezett, a Vedres iskolában 160 diák kaphatott első kézből információkat arról, hogyan érdemes beindítani ezt a folyamatot.
Leendő vállalkozókat segített a rendezvény
– A Szegedi Szakképzési Centrum, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum és a Szegedi Tudományegyetem azon diákjai kaptak meghívást, akik tervezik saját vállalkozás elindítását. Bár a szakképzésben tanulnak munkáltatói és vállalkozói ismereteket, most egy szintén a szakképzésben tanult vállalkozó, a Jenei Épületgépészet vezetőjének tapasztalatait hallgathatták meg arról, hogyan működik ez a gyakorlatban - mondta el Erdélyi Margit, a Szegedi Szakképzési Centrum főigazgatója.
Mihálffy Béla országgyűlési képviselő hangsúlyozta, fontos, hogy a középiskolát elvégzett fiatalok valódi tapasztalatokból tanuljanak.
– Ezért hasznos a kamara, a kormány és a szakképzők összefogása ebben a programban, hiszen valódi tudást és tapasztalatokat adnak át a diákoknak fiatal, sikeres vállalkozók. Remélem, hogy Szeged és térsége még inkább a fiatal vállalkozók városa lesz, ehhez biztos, hogy ez a rendezvény is hozzá tud járulni – fogalmazott.
A helyettes államtitkár dicsérte a szakképzési rendszert
A programon részt vett Pálmai Gergely, a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára is. Emlékeztetett: 2020-ban jelentősen átalakult a szakképzés, mely most már mindenki számára tud karrierlehetőséget biztosítani, akár tehetséggondozásra, akár felzárkóztatásra van szüksége.
– A diákok ösztöndíjat, a duális képzésben munkabért is kaphatnak, az okleveles technikus képzés pedig az egyetemre való bejutáshoz is utat nyit. Mindezek miatt a magyar szakképzés rendszere az elhelyezkedési irányokat tekintve az európai OECD országok között bronzérmes – sorolta. Hozzátette, a Vállalkozás ismereti roadshow-val azokat a fiatalokat segítik, akik vállalkozóként képzelik el jövőjüket. – Ehhez segítséget, alaptőkét jelenthet a 4 millió forintos munkáshitel is – hangsúlyozta.
A kamara a továbbiakban is segíti az induló vállalkozásokat
Kőkuti Attila, a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arról beszélt, hogy a kamarának érdeke segíteni az újonnan induló vállalkozásokat, melyek alapítóinak számos feladata van az első időszakban. – Az adminisztrációban és az első lépésekben is tudjuk támogatni őket. Ez a roadshow egyfajta kedvcsináló, mely után a hozzánk fordulók teljes mértékű támogatást kaphatnak induló vállalkozásuk kapcsán – hangsúlyozta a kamaraelnök.
Forrás: delmagyar.hu