Segítjük nemzetközi sikereit – upgrade2europe partnertalálkozó Tallinban

Az upgrade2europe projekt keretében tartott rendszeres online meeting-ek után 2022. május 12-én és 13-án a partner szervezetek személyes formában is találkoztak Észtország fővárosában, Tallinban.

A projekt célja, hogy az oktató intézményeknek, a kis- és közepes vállalkozásoknak és szervezeteknek olyan tananyagokat biztosítson, amelyekkel kidolgozhatják és megvalósíthatják europanizációs stratégiájukat, hogy ezáltal intenzívebbé tegyék tevékenységüket Európa-szerte. 

A kétnapos értekezlet alatt a legfontosabb aktualitások kerültek megvitatásra; többek között a projekt termékek jelenlegi verziói, valamint a projekt megvalósítása és fenntarthatósága szempontjából szükséges következő lépések.

Az értekezlet kiemelt témája az elkészülő tananyag tesztelésének módszertana és időzítése volt, amely 2022. augusztus és december között kerül megvalósításra a partnerszervezeteken belül, valamint a célcsoportok által nemzeti szinten is.

A célcsoportok tagjai a számukra fejlesztett különböző szakmai anyagok segítségével számos pozitív hatást tapasztalhatnak, mint például versenyképesek maradhatnak, erősíthetik piaci pozíciójukat, új munkahelyeket hozhatnak létre, bővíthetik képzési kínálatukat, és hozzájárulhatnak az európai gazdasági terület erősítéséhez.

Amennyiben szívesen közreműködne a tananyagok tesztelésében vagy bármilyen kérdése van a projekttel kapcsolatban, kérjük, keressen bennünket a következő e-mail címen: upgrade2europe@csmkik.hu

 

 

 

 

 

 

Galéria