RENDKÍVÜLI: Február 1-jéig meghosszabbítják a korlátozó intézkedéseket

Február 1-jéig meghosszabbítják a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedéseket - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő beszélt a gazdaságvédelmi intézkedésekről és a vállalkozások támogatásáról is.

Mint mondta, a korlátozó intézkedések meghosszabbításáról az Operatív Törzs javaslatának megfelelően döntöttek. Ennek értelmében a középiskolákban továbbra is online oktatás lesz majd. A miniszterelnök emellett beszélt a foglalkoztatottsági adatokról is, kifejtette: ma 26 ezerrel dolgoznak kevesebben, mint a válság kezdetekor, szerinte a válságkezelés sikerességét mutatja. „Nagyon kevés olyan ország van a világban, amelyik 4,5 millió munkahelyből csak 26 ezret vesztett el” - tette hozzá.

Orbán Viktor kifejtette, hogy azért nem bértámogatásokat ad a kormány, mert a munkaerőpiaci statisztikák egyelőre még nem mutatnak tömeges visszaesést, ezért inkább beruházásokat támogatnak, amikből munkahelyek születnek. 

Az oltási tervvel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az akkor jelent sikert, ha beoltották az időseket, és megmentettek mindenkit, akit meg lehetett. "Aki nem oltatja be magát, az viselje a következményeit" - mondta. Szerinte karnyújtásnyira van a győzelem, éppen ezért tárgyalunk vakcinákról a nyugatiakon kívül az izraeliekkel, kínaiakkal és az oroszokkal is.