Pénzügyi támogatással segít kamaránk

Idén két pályázatot is kiírt önkéntes kamarai tagjainak támogatására a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége (CSMKIK) a Kamarai Pénzügyi Alapokból. A gazdasági önkormányzat tavaly 78,9 millió forint visszatérítendő támogatást ítélt oda, mellyel több mint 113 millió forint fejlesztést valósíthatnak meg a nyertes Csongrád-Csanád megyei vállalkozások. A most meghirdetett két konstrukció a fejlesztési lehetőségek támogatása mellett a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került nano-, mikro- és kisvállalkozásoknak nyújt segítőkezet.

Gazdaság-, kereskedelemfejlesztési és innovációs pályázati konstrukció
A konstrukcióból elnyerhető 80 százalékos támogatási intenzitású visszatérítendő kamatmentes támogatásból gépek, berendezések, eszközök beszerzése, vásárokon, kiállításokon való megjelenés, telephely vásárlás és kialakítás, valamint készlet finanszírozás illetve innovációs fejlesztések valósíthatók meg. Az 1 éven belül felhasználandó támogatás összege akár 10 millió forint is lehet, ha a vállalkozás legalább 3 éve tagja kamaránknak. A törlesztés futamideje 5 év, így hosszú távú segítséget nyújt a vállalkozások számára. Az első idei beadási határnap 2021. március 10.

COVID-19 járvány kedvezőtlen hatásainak enyhítésére kiírt pályázat
A Kamarai Pénzügyi Alapok Covid-19 konstrukciója szabadon felhasználható minden olyan kiadásra, mellyel a pályázó vállalkozás a járvány okozta válság reá gyakorolt kedvezőtlen hatását enyhítheti. Erre a kiírásra akkor pályázhatnak a kamara legalább 1 éves folyamatos önkéntes tagságával rendelkező tagjai, ha a járványra visszavezethetően az igénylő nettó árbevételében, üzemi eredményében, rendelésállományában, likviditási vagy egyéb gazdálkodási mutatóban negatív változás következett be. A kamatmentes visszatérítendő forrást 6 hónapon belül kell felhasználni, a támogatás futamideje 2 év. Az első idei beadási határnap 2021. március 10.

Tavaly is népszerű volt
A megyei gazdasági önkormányzat országosan is egyedülálló támogatási rendszere tavaly is népszerű volt. Összesen 15 pályázat nyert el támogatást, melynek segítségével egyebek mellett telephelyvásárlást, bemutatóterem fejlesztést, üzlethelyiség felújítást, számítástechnikai eszközök beszerzését, megújuló energiaforrás beépítését, árukészlet frissítést, elektromos autó vásárlást, innovatív eszköz fejlesztését vagy éppen új termelőberendezés vásárlását valósíthatják meg a pályázók. 

 

2020-BAN ODAÍTÉLT TÁMOGATÁSOK:

• ÉRTŐ Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (Szeged): ügyviteli és egyéb vezetési tanácsadással foglalkozik a vállalkozás, új telephelyet vásárol,

• FELGYŐ TRADE Kft. (Felgyő): zöldségtermesztéshez szükséges, termálfűtéssel ellátott termesztő berendezést vásárol a kamara segítésével

• KALMÁR MOTOR Kft.: (Szeged) Telephely kapubejáró szélesítése, áramhálózat fejlesztés, bemutatóterem fejlesztés szerepel a pályázati költségvetésben,

• LUDO Vendégház Kft. (Makó): telephely vásárlásra fordítja a támogatási összeget,

• Profi Team ’96 Kft. (Hódmezővásárhely) számítástechnikai eszközök beszerzésére pályázott

• STATICOLOR Felületelőkészítő és Festő Kft. (Hódmezővásárhely): telephelyén elektromos hálózat fejlesztést és napelem rendszer kiépítést valósít meg.

• Dajka Lajosné e.v. (Szeged): ruházati üzlet árukészletét frissíti a kamara segítségével.

• Domi Épületgépészet Kft. (Szeged): Elektromos személygépkocsi beszerzésre pályázott

• Ekornel-Plan Kft (Bordány): Mezőgazdasági és építőipari gépek mozgatására alkalmas trailer beszerzésére nyert támogatást

• Kónya Zoltán e.v. (Röszke): Vendéglátó üzlethelyiség felújítására és készletbeszerzésre

• Optin Kft. (Szeged): Kommunikációra képes, környezeti jellemzőket mérő szenzor kifejlesztésére nyújtott be innovációs pályázatot

• Szőrfi és Társa Kft. (Szentes): Függőleges lapszabászgép beszerzésére, valamint a telephely átalakítására kapott kamarai támogatást.

• Ró Könyvelőiroda Kft (Hódmezővásárhely): Covid támogatás

• Csendes és Fiai Bt. (Szentes): Covid támogatás

• Kovács Levente Tamás e.v. (Szeged): Covid támogatás