Pályázati felhívás a zöld és digitális átállásért

Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy 1 milliárd euró értékű pályázati felhívást tesz közzé olyan kutatási és innovációs projektekre, amelyek az éghajlati válságot kezelik, és hozzájárulnak Európa egyedülálló ökoszisztémáinak és biológiai sokféleségének védelméhez. A „Horizont 2020 keretében finanszírozott, az európai zöld megállapodáshoz kapcsolódó pályázati felhívás – amelyre már lehet regisztrálni – ösztönzi a koronavírus-válságból való európai kilábalást azáltal, hogy a zöld kihívásokat innovációs lehetőségekké alakítja át.

Marija Gabriel, az innovációért, a kutatásért, a kultúráért, az oktatásért és az ifjúságért felelős biztos így nyilatkozott: „Az európai zöld megállapodáshoz kapcsolódó, 1 milliárd euró összegű pályázati felhívás a Horizont 2020 utolsó és egyben legnagyobb pályázati felhívása. Ez az innovációt középpontba helyező beruházás felgyorsítja azt az igazságos és fenntartható átállási folyamatot, amelynek eredményeképpen Európa 2050-re klímasemlegessé válik. Mivel nem akarjuk, hogy bárki is kimaradjon ebből a rendszerszintű átalakulásból, olyan konkrét intézkedések megvalósulását várjuk, amelyek újszerű módon vonják be a polgárokat és javítják a társadalmi relevanciát és hatást.”

Ez a zöld megállapodáshoz kapcsolódó felhívás több fontos szempontból is különbözik a Horizont 2020 korábbi felhívásaitól. A megoldandó kihívások sürgősségére tekintettel a felhívás arra törekszik, hogy rövid és középtávon egyértelmű és kézzelfogható eredményeket érjen el, de lehetővé tegye a tartós változást. A pályázati felhívás a szokásosnál kevesebb, de célzottabb, nagyobb és láthatóbb cselekvést irányoz elő, amelyeknél fontos szempont, hogy könnyen méretre szabhatók, terjeszthetők és elfogadhatók legyenek.

Az e felhívás keretében finanszírozott projektekkel szemben elvárás, hogy kézzelfogható előnyökkel járjanak tíz területen:

az európai zöld megállapodás fő munkafolyamatait tükröző nyolc tematikus területen, melyek:

1. az éghajlatvédelmi törekvések fokozása

2. a tiszta, megfizethető és biztonságos energia

3. a tiszta és körforgásos gazdaságot szolgáló ipar

4. az energia- és erőforrás-hatékony épületek

5. a fenntartható és intelligens mobilitás

6. „a termelőtől a fogyasztóig” stratégia

7. a biológiai sokféleség és az ökoszisztémák

8. a szennyezőanyag-mentesség, a mérgező anyagoktól mentes környezet

és két horizontális területen, melyek a tudás megerősítése és a polgárok szerepvállalásának növelése, és hosszú távú perspektívát nyújtanak az európai zöld megállapodásban előirányzott változások sikeréhez.

Az 1 milliárd eurónyi beruházás folytatni fogja az európai tudásrendszerek és infrastruktúrák kiépítését. A Párizsi Megállapodás és a fenntartható fejlesztési célok összefüggésében a pályázati felhívás lehetőségeket rejt a kevésbé fejlett – különösen afrikai – országok szükségleteinek kielégítésére irányuló nemzetközi együttműködés fejlesztésére is.

A pályázatok benyújtásának határideje 2021. január 26., a kiválasztott projektek megvalósítása pedig várhatóan 2021 őszén kezdődik.

A Horizont 2020 keretében szervezett, az európai zöld megállapodás pályázati felhívásával kapcsolatos információs napra és partnerkereső rendezvényre a 2020. szeptember 22–24-én tartandó virtuális európai kutatási és innovációs napok részeként kerül sor.

Háttér-információk

Az európai zöld megállapodás az Európai Bizottság arra irányuló elképzelése és ütemterve, hogy Európa 2050-re az első klímasemleges kontinens legyen, amely a „senki ne maradjon ki” elvre épülő, fenntartható gazdasággal rendelkezik. 
E 2050-re vonatkozó cél elérése érdekében a gazdaság valamennyi ágazatában fel kell lépni, többek között biztosítva a következőket:

- beruházás a környezetbarát technológiákba;
- az innováció előmozdítása az ipari szereplők körében;
- a tisztább, olcsóbb és egészségesebb egyéni és közösségi közlekedési formák terjedése;
- az energiaágazat széntelenítése;
- az épületek energiahatékonyságának biztosítása;
- együttműködés nemzetközi partnereinkkel a világszintű környezetvédelmi szabványok javítása érdekében.


Forrás: az Európai Bizottság Sajtószolgálata, 2020. szeptember 17.