Nyáron is segítjük a fiatalokat a pályaválasztásban
Még a tanév vége előtt több száz diákkal beszélgettünk a pályaválasztásról és a továbbtanulással kapcsolatos információkról az IH Rendezvényközpontban, miután idén is meghívást kaptuk a Junior Achievement Magyarország (JAM) tanévzáró két napos rendezvényére, a JAMBoree-ra. A rendezvényen a pályaorientációs programcsomagunk két elemével jelentünk meg, „Az én utam” pályaorientációs társasjátékunkkal, valamint pályaválasztási tanácsadással. Kamaránk egyébként az egész tanév alatt együttműködött és együtt dolgozott a JAM kollégáival, akikkel közösen látogattunk el számos általános iskola és középiskola pályaorientációs osztályfőnöki órájára, ahol előadásokat tartottunk. Ezáltal mintegy 200 fiatallal beszélgettünk és játszottunk a „Az én utam” pályaorientációs társasjátékunkkal.
A vakáció beköszöntével azonban a pályaorientációs tevékenységünk nem szünetel, különböző táborokon keresztül segítjük a fiatalok eredményes pályaválasztását. Ilyen tábor volt a kamara ingyenes robotika tábora, de szintén szórakoztató, élményekben gazdag módon segítenek utat találni a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum (HSZC) pályaorientációs nyári táborai a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával. Ezek a táborok a június 23. és augusztus 29. közötti időszakban zajlanak Csongrádon, Hódmezővásárhelyen, Makón és Szentesen.
Július elsején a sajtómunkatársai is bepillantást nyerhettek a táborozók napjaiba, a HSZC Eötvös József Technikum által szervezett Szorgos Kezek (fodrász, kozmetikus technikus) nevű táborban jártak. Itt Horváth Gábor, kamaránk képzési vezetője elmondta, ez az együttműködés nagyon jó és nagyon fontos azért, mert épp azoknak a felső tagozatos diákoknak szól, akik pályaválasztás előtt állnak. Hozzátette, a kamara ötödik éve támogatja a centrum táborait annak érdekében, hogy a tanulók időben megismerkedejenk a szakmákkal, így könnyebb legyen számukra a döntés a továbbtanulás kapcsán. Dr. Ambrus Norbert, a HSZC kancellárja arról beszélt, hogy a kamara 700 ezer forintos támogatása és a centrum 2,6 millió forintos önrésze által ingyenesen tudják biztosítani a fiatalok számokra a táborokban való részvételt, sőt, az étkeztetésükről is gondoskodnak. A sajtóeseményen Hegedűs Zoltán, a HSZC Eötvös József Technikum igazgatója közölte, iskolájuk 4 tábort szervez idén nyáron, a szépészettel és az informatikával kapcsolatos táborokba többszörös volt a túljelentkezés, de az egészségügy és gazdaság témakörű táborokban is már csak néhány szabad hely van.
A CSKIK az eddigi évekhez hasonlóan idén is segítséget nyújt a Szent-Györgyi Albert Agóra nyári táborainak színesebbé tételéhez. Igény szerint szervezünk hetente 3 céglátogatást a táborok témáihoz igazodva, így a táborok első hetében a „Barangolás a mérnökök világába” táborozói ellátogathattak a GLB Alkatrészgyártó és Szerelőipari Vállalkozás Kft.-hez, a Bodrogi Bau Kft.-hez, valamint a OBI Napfényparkba is.
A projekt a Kulturális és Innovációs Minisztérium finanszírozásában valósul meg a Gazdaság-újraindítási Foglalkoztatási Alap képzési alaprész terhére, a projekt illetve a támogatási szerződés száma:NFA-KA-KIM-6/2024/TK/05.