Nemzetközi üzletember-találkozó az ITB 2018 keretében

2018-ban is megrendezésre kerül Berlinben az ITB, amely a világ egyik vezető turisztikai kiállatása. Ennek keretében március 7-9. között nemzetközi tárgyalásokon is részt vehetnek az érdeklődők. A találkozókon való részvétel díjmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Az ITB szakkiállításon több mint 150 országból több mint 10.000 kiállító szokott részt venni, így kiváló alkalom üzleti tárgyalások lebonyolítására, mivel a teljes ellátási láncot érinti. A rendezvény elsőroban a turizmusban érdekelt vállalkozásoknak szól, elsősorban cégeket, szervezeteket, hálózatokat, klasztereket várnak, akik a egészségturizmus, spa vagy kreatív turizmusban érdekeltek. A díjmentes nemzetközi üzletember találkozóra a http://www.b2match.eu/itb2018 címen lehet jelentkezni 2018. február 26-ig. További információk az ITB szakkiálllítással kapcsolatban ITT  érhetők el. Amennyiben felkeltette érdeklődését a rendezvény, kérjük részvételi szándékát jelezze felénk az eenszeged@csmkik.hu e-mail címen, vagy a 62/554-254-es telefonszámon. A nemzetközi üzletember-találkozó helyszíne: Németország, Berlin Helyszín: ITB Berlin Trade Fair, Messedamm 22., Berlin, Németország Időpont: 2018. 03. 07. - 2018. 03. 09. Jelentkezés határideje: 2018. 02. 26. 00:00
Szerző: Pataki Csilla
2018.01.29.