Nagyobb termelékenységet és dolgozói elhivatottságot eredményez a vezetői elismerés
Elismerő szavak, minőségi idő, segítő kéz, figyelmes ajándék, elismerő érintés – ez a munkahelyi elismerés 5 nyelve, amelyről Novákné Halász Anna marketing szakközgazdász, a kamara Női Vezetői Klubjának vezetője tartott előadást a klub április 9-ei programján. Kiemelte, mindez nemcsak a munkahelyen fontos, hanem valójában mindannyian erre vágyunk otthon is, a közvetlen környezetünktől is ezt szeretnénk megkapni. Tehát támogatásra, megértésre, elismerésre és megerősítésre vágyunk.
A szakember rámutatott, fontos az, hogy a vezető hiteles legyen, hiszen viselkedésével és kommunikációjával példát mutat az alkalmazottaknak, így ha például ő gyakran hazudik, akkor könnyen előfordulhat, hogy később a dolgozók sem mondanak majd igazat. Emellett a klubvezető szerint a vezetőknek tisztában kell lenniük azzal is, hogy a kollégáik hogyan érzik magukat, mi okoz számukra nehézséget. Éppen ezért érdemes leülni és kommunikálni a mindenkivel, hiszen például tudnia kell egy vezetőnek arról, hogy az alkalmazottja azért rosszkedvű, lehangolt, mert gyászeset történt a családban, ilyen nehéz helyzetekben pedig segítő kezet is tudnia kell nyújtani a megértés mellett.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a dolgozói elégedettség nem a fizetéstől függ, a felmérések szerint ugyanis az csak nyolcadik a sorban, sokkal inkább az számít, hogy érzi-e a dolgozó azt, hogy a munkáját megbecsülik, elismerik. Ugyanakkor személyre szabott elismerésre van szükség, ami egyébként javítja a munkahelyi kultúrát, a pozitív munkahelyi légkört.
Novákné Halász Anna szerint az elismerés 5 nyelvén keresztül elérhető, hogy mindenki jobban teljesítsen, javuljanak a munkahelyi kapcsolatok, erősíti a munkahely iránti elhivatottságot és elkötelezettséget, javítja a vevői elégedettséget és a cég gazdasági eredményét. Persze ehhez minden nap kemény munkát kell fektetni abba, hogy a munkavállalók érezzék a megbecsülést.
A kemény munkának pedig beérik majd a gyümölcse, hiszen azokon a munkahelyeken, ahol elismerik a dolgozókat, kevesebb a hiányzás, kisebb mértékű a munkaerő-elvándorlás, kevesebb a munkahelyi baleset és lopás, jobbak a vásárlói értékelések, nagyobb a termelékenység és megnövekedett a nyereség.
Az esemény a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával a 2024-2025. évi, NGM_SZERZ/173/3/2024 számú Vállalkozásfejlesztési projektben valósult meg.