Miniszteri elismerések a jövőt építő szakembereknek

Online díjátadó keretében adta át Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára az Építők Napja alkalmából miniszteri elismerő oklevélben részesülők kitüntetéseit 2020. június 8-án. A kitüntetettek között szerepel önkéntes kamarai tagvállalkozásunk, a Domi Épületgépészet Kft. ügyvezetője, Domonkos László is. 

Boros Anita kiemelte, a szakmának elkötelezett, kreatív, hagyománytisztelő, tapasztalt, energikus munkavállalókra van szüksége, akik a ma építészeiként a jövő építésére hivatottak. Úgy fogalmazott, a gazdasági fejlesztések pedig nem nélkülözhetik az építést, az építészetnek tudásformaként és innovációs területként kell virágoznia, hiszen e tevékenység évszázadok egymásra halmozódó tapasztalatát foglalja magába és fejleszti mindig az adott kor igényeinek megfelelően.

 

Domonkos László munkásságát 2017-ben a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézművességért Díjjal ismerte el.

 

Boros Anita elmondta, a magyar kormány kiemelt ágazatként támogatja az építőipart, hogy az elmúlt években tartós növekedési pályára állt szakág továbbra is az egyik legdinamikusabban bővülő iparág legyen a hazai gazdaságban. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Építésgazdaságért, Infrastrukturális Környezetért és Fenntarthatóságért Felelős Államtitkársága a veszélyhelyzet kihirdetése előtt tárgyalás-sorozatot indított az építőipar érdekképviseleti szervezeteivel és piaci szereplőivel egy hosszabb, öt-tíz éves időszakra szóló átfogó stratégia kialakításáról, amelyet a következő napokban, hetekben tovább folytatnak. A stratégia hozzájárul az ágazat termelékenységének növeléséhez, a munkaerőpiac fejlesztéséhez és a lakáspiaci helyzet konszolidációjához, nagy hangsúlyt helyez az építőipari kutatási, fejlesztési, innovációs politika kialakítására és az ágazat korszerűsítését támogató technológiai irányok meghatározására is – tette hozzá Boros Anita.

Az államtitkár gratulált a kitüntetetteknek, és szakmai munkájukhoz sok sikert kívánt. A tervek szerint a járványhelyzet megszűnése után, egy, a felterjesztő szervezetekkel közösen szervezett ünnepség keretében adják majd át az elismerő okleveleket.