Megjelentek a kötelező bolti akciók részletei

A Magyar Közlöny 66. számában megjelentek a kötelező bolti akciók részletei. A háborús élelmiszerár-infláció csökkentése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 162/2023. (V. 5.) Korm. rendelet szerint azokra a vállalkozásokra vonatkozik a kötelezettség, amelyek a TEÁOR szerinti „4711 – Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem” megjelöléssel feltüntetett tevékenységet végzik, és amelyek 2021-es árbevétele meghaladta az 500 millió forintot. A rendelet az üzletben vagy bevásárlóközpontban folytatott kereskedelmi tevékenység mellett a csomagküldő kereskedelemre is kiterjed.

Az akciós időszak az aktuális hét csütörtöki napján 0 órától a következő hét szerdai napján 24 óráig tart. A kereskedő legfeljebb három alkalommal választhat más akciós időszakot, amelynek az időtartama legalább egybefüggő 168 óra, de nem lehet több mint egybefüggő 336 óra. A választott időszakról a kereskedőnek legalább két nappal előre értesítenie kell a kereskedelemért felelős minisztert.

Az akciókról tájékoztatást is közzé kell tenni, nemcsak az üzletben jól látható helyen, de a nyomtatott reklámújságokban és az online felületeken is.

Húsz termékkategóriát érint a kötelező akciózás - az érintett üzleteknek mindegyikből egy-egy szabadon választott terméket kell leakciózniuk. De arra is figyelniük kell, hogy biztosítsák a szükséges mennyiséget – a 2022-ben értékesített átlagos napi mennyiséget – a leakciózott termékekből.

  1. melléklet a 162/2023. (V. 5.) Korm. rendelethez:

Akcióköteles termékkategóriák

  1. Baromfihús
  2. Sertés-, marhahús, egyéb húsféleségek
  3. Hal, halkonzerv
  4. Húskészítmények
  5. Tej, tejföl és helyettesítői
  6. Joghurt és egyéb savanyított készítmények
  7. Egyéb tejtermék
  8. Sajt
  9. Vaj, margarin és készítményei
  10. Egyéb zsiradékok (növényi és állati)
  11. Kenyér
  12. Péksütemények
  13. Száraztészta, rizs, egyéb cereáliák
  14. Liszt, cukor, tartósított lisztesáru
  15. Friss zöldség
  16. Friss gyümölcs
  17. Gyümölcs-, zöldséglé
  18. Készételek, fűszerek, ételízesítők
  19. Kávé, tea
  20. Ásványvizek és üdítőitalok

Akciós ár: a kötelező akciózást megelőző harminc napban az adott bolt által alkalmazott legalacsonyabb bruttó árnál legalább 10 százalékkal kedvezőbb áron. Ebben viszont nem kell figyelembe venni azt a csökkentett árat, amelyet a minőségmegőrzési vagy fogyaszthatósági idő lejárta miatt, az az előtti 72 órában vezetnek be.

Kivétel: azoknál a termékkategóriáknál nem kell akciót bevezetni, amelyekben a rendelet kihirdetésének napján nem forgalmaz legalább öt különböző terméket az adott üzlet.

Tájékoztatási segédlet_termékkörök_162_2023_korm.rendelethez ezen a linken érhető el: https://kormany.hu/dokumentumtar/tajekoztatasi-segedlet-termekkorok-162-2023-korm-rendelethez

A kötelező akciózást a kereskedőknek június 1. és szeptember 30. között kell alkalmazniuk.