Idén két Magyar Kézműves Remek díj jutott Csongrád-Csanád vármegyébe

Idén április 15-én Egerben, a Kézművesség 1000 éve és jövője a Kárpát-medencében című sorozathoz kapcsolódón rendezték meg a XX. Magyar Kézműves Remek pályázatának díjátadó ünnepségét. A pályázatra összesen 93 terméket neveztek az alkotók: a kétkörös zsűrizést követően 48 termék nyert el valamilyen címet, közülük 2 elismerés került Csongrád-Csanád vármegyébe.

A zsűri által arra érdemesnek talált 32 termék kaphatott Magyar Kézműves Remek elismerő címet, ezekből a zsűri 8 olyan kiemelkedő alkotást választott ki, melyek a Magyar Kézműves Remek – Remekek Remeke elismerő címmel büszkélkedhetnek a továbbiakban. Továbbá idén első alkalommal kiosztották a Magyar Kézműves Innovatív Remek és a Magyar Kézműves Ifjú Remek elismeréseket is.

A vármegyéből a Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara önkéntes kamarai tagja, Tóth Mihály Györgyné érdemelte ki a Magyar Kézműves Remek legmagasabb fokú elismerését, a Remekek Remeke címet. Az immáron többszörösen díjazott tárgyalkotó népi iparművész Hódmezővásárhelyen tanult, él és ott dolgozik. Saját műhelyében, kizárólag kézzel készíti a magyar és az európai Habán fazekasság ihlette használati és dísztárgyait, átmentve ezzel a Habán népi fazekasság értékeit a jelen korba. Habán Galambos és Habán Ünnepi készlettel vívta ki az elismerést.

Magyar Kézműves Remek díjat kapott a szintén csongrád-csanádi, Hódfó Hódmezővásárhelyi Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft. is. A díjazott horgolt, hímzett nyári szett kollektív munka eredménye volt. A Hódfónak sem ez az első sikere, hiszen egy korábbi pályázaton a vásárhelyi hímzett karácsonyfadíszeivel is díjazott lett. 

A Magyar Kézműves Remekről

Az MKIK 2002-ben indította útjára a Magyar Kézműves Remek pályázatot. A kézműves szakma teljes körét átfogó pályázati lehetőség értékét a szakmai elismeréssel való díjazás adja meg, marketing-, illetve megjelenési lehetőséget nyújtva. A díjak száma nem korlátozott, a pályázók teljesítménye számít, eszerint szinte egyedülálló elismerésről van szó. A cím elnyeréséhez követelmény a termékek eredetisége, nemzeti kultúrát őrző, egyedi értéket képviselő hagyományhűsége, a kivitelezés kiváló minősége és turisztikai hasznosíthatósága.

A „Magyar Kézműves Remek” elismerő oklevél mellett valamennyi díjazott lehetőséget kap arra, hogy használhassa a Magyar Kézműves Remek logót és a termékéhez meghatározott tartalmú elismerő kártyát (termékcímkét) készíthessen. A cím elnyeréséhez követelmény a termékek eredetisége, nemzeti kultúrát őrző, egyedi értéket képviselő hagyományhűsége, a kivitelezés kiváló minősége és turisztikai hasznosíthatósága.

 

Galéria