Élvonal program: 3 milliárd forintra pályázhatnak a kutatók

Idén is megnyílik az Élvonal kiválósági program, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított 3 milliárd forint keretösszegre 2022. április 28-ig pályázhatnak ígéretes projektjeikkel a tudományos világ élmezőnyébe tartozó kutatók.  A nyertes pályázók öt éven át összesen akár 350 millió forintnyi állami támogatással végezhetik versenyképes felfedező kutatásaikat Magyarországon.

A konstrukcióban azok a pályázók indulhatnak eséllyel, akik az elmúlt tíz évben nemzetközileg is elismert, kimagasló tudományos eredményeket értek el, és kutatási tervük alapján a következő időszakban is képesek lesznek hasonló teljesítményt nyújtani. Éppen ezért a pályázati feltételek között hangsúlyosan szerepelnek a korábbi nemzetközi megmérettetéseken – elsősorban az Európai Kutatási Tanács (ERC) pályázatain – elért eredmények.

Az előző évi kiíráshoz képest jelentősen emelkedik az elnyerhető támogatás összege. A kutatók a korábbi 60 millió helyett már évi 70 millió forintra pályázhatnak, ami a maximális 5 éves időszakra 350 millió forintnyi finanszírozást jelent. A kimagasló hazai támogatás célja, hogy belátható időn belül további elismerésekhez, újabb jelentős nemzetközi pályázati sikerekhez segítse hozzá a nyerteseket.

Elektronikus benyújtás határideje: 2022. április 28. 16:00

A pályázat IDE kattintva érhető el. 

Forrás: NKFIH/Innovációs és Technológiai Minisztérium