Máltai információs nap és konzorciumi partnerkereső rendezvény

A Malta Council for Science and Technology konzorciumi partnerkereséssel egybekötött információs napot rendez 2022. január 25-én, ahol magyar pályázók bemutatkozását is várják. A profilokat a rendezvényen kivetítik, valamint utólag is visszakereshetők lesznek a konzorciumi partnert keresők számára.

Amennyiben szakmai kapcsolatokat keres a Horizont Európa klasztereiben megjelent tematikus felhívások megpályázásához, kérjük, hogy töltse ki az erre a célra szolgáló, az ITT mellékletként csatolt formanyomtatványt és küldje meg 2022. január 23-ig a horizon.malta@gov.mt e-mail címre.

Ugyancsak eddig a határidőig tud regisztrálni az információs napra ITT.

Horizont Európa Programhoz való társulás a nem uniós államokkal történő együttműködés legszorosabb formája, amely lehetővé teszi az adott államok kutatói és szervezetei számára, hogy az uniós tagállamok entitásaival megegyező feltételek mentén vegyenek részt a programban.

A program nyitott a világ minden tájáról érkező kutatók és innovátorok előtt, akiket arra ösztönöznek, hogy az uniós partnerekkel együttműködjenek a javaslatok elkészítésében.

A Horizont Európa programmal kapcsolatos, valamint a társulási folyamatokra vonatkozó naprakész információk ITT érhetők el.

Forrás: NKFIH